A 2008-as szapporói és a 2015-ös krakkói sikert követően 2022-ben tudott ismét olyan helyen zárni az együttes, hogy a rákövetkező évben az elitben szerepelhessen.
Sokat dolgozunk azért, hogy egyre jobb és jobb legyen a magyar hoki, valamint a válogatott. Harmadszor jutottunk fel, ezúttal is hétéves ciklus végén, és remélem, hogy a következő elit vébés szereplésre nem kell hét évet várni"
- mondta Vas, aki a két korábbi feljutás alkalmával még játékosként segítette a nemzeti csapatot, Szapporóban ő lőtte a feljutást bebiztosító gólt az ukránoknak.
Kiemelte azt is, hogy a mezőnynek nem tett jót az, ami a világban történt vagy történik: az ukrajnai háború és a koronavírus-járvány. Előbbi miatt az orosz és a fehérorosz válogatott nem vehet részt az elit vb-n, és helyükre került a ljubljanai csoportból a két legelőkelőbb világranglistás gárda, az osztrák, valamint a francia, és a divízió I/B-ből Litvánia érkezett csak. A Covid miatt pedig a Koreai Köztársaság nem tudott két évig játszani, még bajnoki mérkőzéseket sem rendezhettek az országban.
"Ebben a mezőnyben a pályán
bebizonyítottuk, hogy a két legjobb válogatott közé tartozunk. Megdolgoztunk azért, hogy feljussunk.
Lépésről lépésre haladtunk, de nem szabad elfelejteni, hogy van még egy mérkőzésünk. Szeretnénk erre a szezonra szépen búcsúzni a közönségünktől, és győzelemmel zárni a ljubljanai tornát" - tette hozzá Vas.
A három feljutásban közös, hogy egyaránt kanadai gyökerű szakvezetővel érte el a válogatott: Szapporóban Pat Cortina, Krakkóban Rich Chernomaz volt, most pedig Sean Simpson a szövetségi kapitány.
Vas Márton most már vezetőként belelát a mindennapi szakmai munkába a válogatottnál, és ez alapján elmondhatja, hogy Simpson és stábja minden részletre figyel, amit igyekszik megosztani a játékosokkal is.
"A három feljutó csapatban az is közös, hogy mindig voltak idősebbek, vezéregyéniségek, akik jól terelték a fiatalokat, segítették őket, így aztán mindenki kivette a részét a sikerből. Igazi csapat volt mind a három brigád" - fogalmazott Vas Márton.