Vágólapra másolva!
Az olimpiai kvótás magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re kikapott Németországtól a péntek este Stuttgartban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A magyar keretből hiányzott az egyetlen jobbszélső, Győri-Lukács Viktória, aki kisebb izomhúzódás miatt elővigyázatosságból el sem utazott a csapattal. A posztján a jobbátlövők szerepeltek, előbb Papp Nikoletta, majd Klujber Katrin, utóbbit azonban a 19. percben piros lappal kiállították, mert védekezés közben eltalálta Xenia Smits arcát - olvasható az MTI tudósításában.

Női olimpiai selejtező, Debrecen, Magyarország–Kamerun, kézilabda, mérkőzés, 2024. 04. 11.
Kuczora Csenge volt a magyar válogatott legeredményesebb játékosa az olimpia előtti utolsó felkészülési meccsen
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rögtön a meccs elején egy 4-0-s sorozattal ellépett a vendégcsapat, amely összeszedetten védekezett és támadásban is hatékonyabb volt ellenfelénél. Klujber kiválása után fordítani tudott Németország, és bár a magyarokat ez sem törte meg, a támadásban elkövetett hibák sokasodni kezdtek, ezt kihasználva a házigazdák a szünetben már 15-11-es előnyben voltak. A vendégek Klujber kiállítása után 12 perc alatt mindössze háromszor találtak a hálóba.

Hatgólos hátrányból fordítottak, mégis kikaptak a magyarok

A szünet után is sokat rontott támadásban az immár két irányítóval játszó magyar együttes, amely már 20-14-es hátrányban is volt. Minden a védekezésen állt vagy bukott, amikor az megfelelően működött, akkor sikerült felzárkózni. 

A folytatásban felváltva születettek a gólok, majd új lendületet vettek és egy 7-1-es sorozattal fordítottak.

Nagyot küzdöttek a játékosok, a 21. perc (8-7) után az 52. percben vezettek újra, de két labdavesztést kihasználva a hazaiak visszavették a vezetést és megszerezték a győzelmet.

Böde-Bíró Blanka kilenc, Janurik Kinga nyolc védéssel zárt. A túloldalon Katharina Filternek tíz védése, és négy mezőnyjátékos zárt négy találattal.

Legutóbb 2018 decemberében győzte le pénteki vendéglátóját a magyar válogatott, azóta sorozatban már a hatodik német siker született.

A magyarok múlt kedden Roglán 31-21-re, szombaton Győrben 28-27-re nyertek Szlovénia ellen, első olimpiai csoportmeccsüket pedig jövő csütörtökön a címvédő és világbajnok franciákkal játsszák.

Eredmény:
Németország-Magyarország 30-29 (15-11)
a magyar gólszerzők: Kuczora 5, Albek, Márton 4-4, Debreczeni-Klivinyi, Klujber 3-3, Simon, Vámos, Pásztor, Papp, Szöllősi-Schatzl 2-2
lövések/gólok: 54/30, illetve 45/29
gólok hétméteresből: 8/5, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc
piros lap: 0, illetve 1

Kapcsolódó cikkek:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!