Vágólapra másolva!
A címvédő Győr második félidei mélyrepülése nyomán 35-28-ra kikapott saját közönsége előtt az Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, ezzel elvesztette idénybeli veretlenségét.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. forduló, B csoport: 
Győri Audi ETO KC-Odense HB (dán) 28-35 (16-18) 
lövések/gólok: 50/28, illetve 50/35 
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 2/2 
kiállítások: 4, illetve 10 perc 

Per Johansson vezetőedző együttese négy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte a csoportkört, éllovasként fogadta dán riválisát, amely odahaza mindhárom találkozóját megnyerte, idegenben viszont eddig mindkét meccsét elvesztette.

A két csapat tizenegyedik alkalommal találkozott egymással a sorozatban, s a kisalföldi klub összegzése alapján az előző tízből kilencszer a Győr győzött egy döntetlen mellett. Ezúttal betegség és kisebb sérülések nyomán szűkebb keret miatt volt rövidebb a hazai kispad, a találkozó korai szakaszában rendre két góllal vezettek a befejezésekben pontosabb vendégek, akiknél időnként három, irányító poszton is bevethető játékos is volt egyszerre a pályán. 

Tíz perc után tudott egyenlíteni a házigazda (7-7), a vezetést azonban ekkor még nem tudta átvenni. Sandra Toft védéseinek köszönhetően viszont rendre csak egy találat volt az Odense előnye, 

sőt, 12-11-nél először már győri előnyt mutatott az eredményjelző.

 Innen a játékrész hajrájáig a kisalföldi alakulat állt jobban, a szünet előtt azonban 17-16-ra újfent az Odense vezetett, a szünetben pedig két találat volt a dán együttes előnye. 

A második félidő két dán góllal kezdődött (16-20), hat perc elteltével pedig az addigi legnagyobb különbség alakult ki (18-25). A sokszor pontatlanul játszó, zavartnak tűnő győriek sem támadásban, sem védekezésben nem tudtak a tőlük megszokott színvonalon teljesíteni, a találkozó kétharmadánál már 27-19-re vezetett az északi rivális. 

Szűk negyedóra volt hátra, mikor 30-20-nál kialakult a tízgólos különbség,

 innen pedig már nem volt visszaút a Győr számára, amely ezt megelőzően május 4-én a Viperstől kapott ki, ugyancsak hazai pályán. A győri Dione Housheer kilenc góljával lett a mérkőzés legeredményesebbje, a riválisnál Helena Elver Hagesö hét, Andrea Aagot Hansen és Thale Rushfeldt Deila egyformán hat találattal vette ki a részét a sikerből. Toft 11, a túloldalon Althea Rebecca Reinhardt 15 lövést védett.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!