Jól fogynak a zászlók és a török mezek

Vágólapra másolva!
A labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki menetelésének köszönhetően minden eddigi rekordot megdöntött a zászlók és mezek eladása Törökországban.
Vágólapra másolva!

A Hürriyet című lap beszámolója szerint az osztrák-svájci közös rendezésű torna június 7-i rajtja óta kétmillió kisebb-nagyobb lobogót értékesítettek. Az egyik gyártó szerint, amennyiben a csapat szerdán legyőzi a németeket és története során először bejut a fináléba, elfogynak a készletek.

Nem csak az anyaországban élők, de a németországi, belgiumi és franciaországi törökök is "tonnaszámra" rendelik a zászlókat.

A válogatott meze iránt is nagy az érdeklődés: az együttest öltöztető Nike cég új készletek gyártását rendelte el.

* * *

Az Osztrák Posta egy különleges bélyegsorozat kiadását tervezi - mindössze négy órával a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjének lefújása után.

Ezzel gyorsasági csúcsra törnek a társházigazdák és szeretnének bekerülni a Guinness rekordok könyvébe. Az eddigi, erre vonatkozó rekordot a Brit Posta tartja, amely 2001-ben tíz óra és 24 perccel II. Erzsébet királynő 75. születésnapja után bocsátotta ki a különleges alkalomra készült bélyegét.

Az osztrák Európa-bajnoki sorozat a tervek szerint tíz darabból áll majd és összesen hat euróba fog kerülni.

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!