Peterdi Pál írta egykor, hogy füves pályás tenisz esetében négy variáció képzelhető el: az adogató ászt üt, az adogató kettős hibát üt, a fogadó védhetetlen ritörnt üt, vagy a fogadó elrontja (hálóba vágja, esetleg pályán kivülre tereli) első ütését. Noha kétségkívül mindez egy kicsit túlzásnak tekinthető, az azóta elhunyt humorista rátapintott a lényegre: avatatlan szemlélő számára a füves pályás játék unalmasnak tűnhet, többnyire a rövid labdamenetek jellemzőek erre a borításra. A fű ugyanis vitathatatlanul a leggyorsabb (és legcsúszósabb) felület, s a nagy adogatók szerváit szinte lehetetlen rajta lekezelni. Ugyanezen okból kifolyólag hosszú ütésváltások is ritkán alakulnak ki, ezért sokan fanyalognak, amikor salakról fűre költözik a mezőny.
Pedig nem lenne szabad megfeledkezni arról, hogy a teniszt eredetileg fűre "találták ki", az összes többi borítás csak ezután jött. A wimbledoni (Grand Slam-)torna ráadásul a legnagyobb hagyományokkal rendelkező az összes közül, néhány száz néző jelenlétében először 1877-ben rendezték meg. Azóta folyamatosan randevúznak itt a világ legjobbjai, s a győztesek nevei egytől egyig a sportág aranykönyvébe kerülnek.
Mert Wimbledon más, mint a többi. Itt megtiszteltetés pályára lépni, a szabályok is mások, mint a világ más tájain. Itt nem lehet a nézőtéren kajával ücsörögni, itt nem lehet labdamenet közben felállni és kimenni: máshol sem illik, de Wimbledonban garantáltan nem történik ilyesmi. Aztán van egy, a játékosok ruházatára vonatkozó szabály: itt nem lehet izompólóban teniszezni, itt nem lehet a szivárvány minden színében pompázó trikókat felvenni. Az All England Lawn Tennis & Croquet Club szabályzata ugyanis kimondja, hogy csak fehér alapszínű öltözékben lehet pályára lépni. A kiemelést is máshogy csinálják, mint általában szokták, a szervezők az elmúlt évek füves pályás eredményeit is figyelembe veszik a rangsor felállításánál. Így történhet meg, hogy a világranglistától homlokegyenest eltérő sorrendet alakítanak ki.
Hogy ki nyerhet? Elméletileg olyan, aki szerva-röpte játékot játszik. Az ilyen játékosok azonban gyakorlatilag teljesen eltűntek, hírmondó is alig maradt közülük. Pedig Pete Sampras sem alapvonaljátékkal diadalmaskodott hétszer, Goran Ivanisevictől is távol állnak a hosszú labdamenetek, no meg Patrick Rafter sem véletlenül jutott kétszer döntőbe. A példákat még hosszan lehetne sorolni, ám nem érdemes: igazi szerva-röptésből (aki a végső győzelemre is esélyes) gyakorlatilag egy maradt, az ismeretlenség homályából idén feltűnt Martin Verkerk. A holland egészen a döntőig jutott a Roland Garroson, s ha figyelembe vesszük, hogy mindezt salakon (amely borítás nem igazán kedvez a szerva-röptéseknek) vitte véghez, Wimbledonban is minimum szép reményekkel indulhat.
Rajta kívül a címvédő Lleyton Hewittot emlegetik esélyesként, pedig az ausztrál finoman szólva sincs formában, ráadásul brutális sorsolást kapott: a queen'si viadalon két nyögvenyelős meccs után simán kikapott a francia Grosjeantól, Boris Becker szerint (akit ugye nem kell bemutatnunk) nem is védi meg címét. Nyerhet a jelenleg világranglista-vezető Andre Agassi, aki idén káprázatosan teniszezik, odaérhet a füves pályás teniszre született Roger Federer (Halléban tornagyőzelemmel melegített), akinél csak az idegei szólhatnak közbe, valamint a queen'si győztes Andy Roddickról sem szabad megfeledkezni, akiben a szakemberek szerint idegbeteg természete ellenére is benne van egy Grand Slam-győzelem, s a már említett Becker is is mellette tette le a garast. Talán végre összejöhet valami a hazai kedvenc Tim Henmannak, illetőleg a szervakirály Greg Rusedskinek is, de bárki okozhat meglepetést.
A nőknél tavaly Williams-házidöntőt rendeztek, s ehhez elméletileg idén is minden adott. Ám szigorúan csak elméletileg, ugyanis már a Roland Garroson is bebizonyosodott, hogy nem verhetetlenek a Williamsek. Egyikük sem jutott döntőbe, a végjátékot Kim Clijsters és Justine Henine-Hardenne játszotta. Hát ők azok, akik most is beleköphetnek a Williamsek levesébe, rajtuk kívül a szokásos neveket lehet felsorolni az esélyesek között: Lindsay Davenport, Jennifer Capriati, és talán Chanda Rubin férkőzhet még az elődöntő közelébe.
Ami a hiányzókat illeti, talán soha nem fordult még elő, hogy ennyi sztár mondta volna le a részvételt. A fűtől irtózó spanyolokra eddig is jellemző volt, hogy messzire elkerülték Wimbledont (idén csak Carlos Moyá, illetőleg a döntését az utolsó pillanatban bejelentő, a füves pályás Grand Slam-tornán pályafutása során csak négyszer induló Albert Costa lépett vissza, utóbbi helyett Nyikolaj Davigyenko lett 33. kiemelt), ám rajtuk kívül is akad jó néhány távol maradó. Többek között nem indul a pályafutása sorsáról még mindig nem döntött Pete Sampras (akinél többször senki nem nyert itt), a 2001-es győztes Goran Ivanisevic, aki vállával bajlódik, Richard Krajicek, aki Wimbledon előtt jelentette be visszavonulását, valamint nem lép pályára Marcelo Ríos, Tommy Haas, Thomas Johansson és Marat Szafin sem. Csatlakozott még hozzájuk a spanyol Alex Corretja is, akinek csütörtökön jött világra kislánya, Aroa, így ő hazautazott Barcelonába.
A hölgyeknél Anna Kurnyikova és Monica Seles lesz a két legnagyobb hiányzó, előbbi dekoratív megjelenése, míg utóbbi játéka miatt. Kettejükön kívül Mariana Diaz-Olivia, Amélie Mauresmo és Anne Kremer jelezte, hogy nem tud pályára lépni.
Ami a magyarokat illeti, mindösszesen két játékosért szoríthatunk: Mandula Petra és Kapros Anikó szerepel a főtáblán, előbbi a huszadik helyen kiemelt svájci Schnyderrel, utóbbi a 19. helyre rangsorolt amerikai Shaughnessy ellen játssza első meccsét, azaz bravúr szükségeltetik a továbbjutáshoz. Kapros egyébként a selejtezőből verekedte be magát a legjobbak közé, rajta kívül Gubacsi Zsófia és Marosi Katalin próbálkozott még a kvalifikációban. Nem jártak sikerrel, ahogy Sávolt Attila sem Luganóban: első számú férfi játékosunk a wimbledoni selejtező helyett egy 50 ezer dolláros challenger-tornára nevezett, ám az első fordulóban kikapott egy, a világranglistán sehol sem jegyzett luxemburgitól. Jó csere volt...
Koncz Dávid