Vágólapra másolva!
A sífutók keddi sprintversenye szolgáltatta az Oberstdorban zajló északisí-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését, miután a nők kvalifikációjából még a legjobb 16 közé sem tudott bekerülni a címvédő, norvég Marit Björgen. A viadal a nőknél a svéd Emelie Oehrstig sikerét hozta, míg a férfiaknál az orosz Vaszilij Rocsev győzött.

A hétfői 4x5 km-es váltóban aranyérmet szerző Björgen a vb legnagyobb favoritjának számított, hiszen nemcsak a legutóbbi világbajnokságon győzött, de ebben a számban azóta is szinte verhetetlennek számított. Most azonban elszámította magát, a kvalifikáción megpróbált erőt tartalékolni, amire végül ráfizetett, s csak a 17. időt futotta.

Björgen "szerepét" ezen a napon Oehrstig vette át, előbb a legjobb eredményt produkálta a kvalifikációban, majd a nyolcad-, a negyed- és az elődöntőben, s végül a négyes fináléban is imponáló magabiztosággal győzött. Az ezüstérmet honfitársa, Lina Andersson szerezte meg, a bronzot pedig a kanadai Sara Renner.

A férfiaknál szintén a legjobb kvalifikációt produkáló sífutó állhatott fel a dobogó tetejére, igaz, Rocsevnek lényegesen jobban meg kellett izzadnia az aranyért. A fináléig is nehezen jutott el, ott pedig hatalmas hajrával győzte le a legutóbbi vb-n harmadik norvég Tor Arne Hetlandot. A harmadik helyen a címvédő Thobias Fredriksson ért célba, s tette teljessé a svéd csapat keddi éremkollekcióját.

Eredmények:
férfiak, sprint (1,2 km):
1. Vaszilij Rocsev (Oroszország) 2:32.1 p
2. Tor Arne Hetland (Norvégia) 0.2 mp hátrány
3. Thobias Fredriksson (Svédország) 6.9 mp h.
4. Lind Björn (Svédország) 43.8 mp h
...64. Tagscherer Zoltán 2:55.73 p (a kvalifikációban)
...75. Cseke Csaba 3:09.95 (a kvalifikációban)
...82. Holló Mátyás 3:18.09 (a kvalifikációban)

nők, sprint (0,9 km):
1. Emelie Oehrstig (Svédország) 2:15.5 p
2. Lina Andersson (Svédország) 1.3 mp hátrány
3. Sara Renner (Kanada) 1.4 mp h.
4. Anna Dahlberg (Svédország) 2.4 mp h.
...69. Zámbó Viktória 2:55.61 p (a kvalifikációban)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!