- A vb-aranyak tekintetében te vagy a legjobb magyar női kajakos.
- Ezt nehéz így meghatározni, olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint például "Az év sportolója"-választás, ahol nagyon nehéz összehasonlítani a különböző sportágakat. Nem is tudom, miképp lehet összehasonlítani például egy úszó és egy kajakos teljesítményét. Úgy érzem, nem lehet összevetni az én eredményeimet a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondéval. Persze azért nagyon örülök a 15 vb-aranynak.
- Rengeteg más színű érmed is van, azokkal milyen a "viszonyod"? Az aranyérem mindenekfölött?
- Tudom, mennyit dolgozom egy ezüstért, egy bronzért, tisztában vagyok vele, mennyivel lehet valaki második, lásd a tavalyi válogató versenyt. Centiken múlnak a dolgok, ugyanannyit vagy talán többet kell edzenie annak, aki aranyat akar. De ilyen az élet, nem nyerhet két ember. Büszke vagyok, ha nyerek, de akkor is, ha bronzérmes vagyok. Akkor vagyok csak bosszús, ha úgy csúszom le az első helyről, hogy tudom: valamit elrontottam. Ha mindent megteszek, akkor az összes érem szépen csillog. Nincs olyan sportoló, aki mindig nyer. A "kicsit" is becsülni kell - igaz ez a sportra is.
- Különbséget teszel egyéni és csapatarany között?
- Nem, mindkettőnek egyformán örülök. Amikor 1998-ban kajak négyesben világbajnok lettem, teljesen el voltam ájulva. Párosban pedig idén lettem először első, Eb-n és vb-n előtte soha nem nyertem.
- Most viszont egyből hatszor...
- Igen, az egyéni sikernek is mindig nagyon örültem, tehát nem teszek különbséget. Az emlékeimben mindegyik győzelem egyformán él, de a legjobban azért mindig az utolsónak örülök. Minden aranynak megvan a maga sajátossága.
- Gondolsz már Pekingre?
- Addig még van három év, addig még nagyon sok víz lefolyik a Dunán. Szeretnék Pekingig kajakozni, de nem szeretek előre tervezni.
- Már csak egy év van vissza a magyarországi kontinensbajnokságig.
- Kétszer már volt szerencsém itthon versenyezni, 98-ban a vb-n és 2002-ben az Eb-n. Hihetetlen, mennyi szeretetet kap az ember, ilyenkor döbbenek rá, hogy jó sportolni.
- Pont az [origo]-nak mondtad három éve, hogy Athénig evezel, és utána gyermekeket szeretnél.
- Igen, emlékszem, és komolyan is gondoltam, de a 2004-es esztendő olyan volt, hogy mégis meggondoltam magam.
- Talán nem voltál még a csúcson?
- Ki tudja, talán az volt a csúcs. Szerettem volna családot, ez a fejemben volt, és biztos az is egy "lökés" volt, hogy egyéniben nem voltam ott az olimpián. Sokat gondolkodtam a folytatásról, sok emberrel beszéltem. De úgy éreztem, ha abbahagyom a kajakot, akkor marad bennem egy tüske. Nem gondoltam magam öregnek, és éreztem annyi erőt, hogy 2008-ban ott legyek Pekingben. Ezért nem hagytam abba, no meg, mert szeretek kajakozni.
- Szerinted, amit Birgit Fischer (aki ugye még 40 fölött is olimpiai aranyat nyert)véghezvitt, az utánozható?
- Ez nagyon nehéz, én nem érzem magam ilyennek, hiszen ha eldönteném, hogy babát akarok, akkor csak a családomra szentelném áldozni minden időmet. De ki tudja, talán csak most érzem így. Egy év kihagyás után újra ráállni erre az életstílusra - nehéznek tűnik... Persze lehet, hogy nem olyan bonyolult, csak én látom így a kérdést. Úgy gondolom, 35 éves korig lehet optimális a kajakozás, de vannak kirívó esetek.