A legrövidebb táv fináléi során nyert és egyben megvédte címét a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó (a kettős mindhárom páros számot megnyerte a kontinensviadalon), valamint a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Patyi Melinda kvartett (női négyesben szintén mindhárom távon magyar győzelem született), míg Paksy (k-1) és a Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál összeállítású kenunégyes másodikként haladt át a célvonalon.
A címvédő és világbajnok Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Beé István, Babella Balázs összeállítású kajaknégyes ezúttal harmadik lett. Boros Gergely (k-1) és a Kozmann György, Kolonics György egység (c-2) negyedikként, Bozsik Attila (c-1), valamint a Sík Márton, Csamangó Attila kajakos duó pedig hetedikként zárt.
Kovács és Janics összesen - egyenként - hat aranyérmet gyűjtött az Eb-n, ez korábban még senkinek sem sikerült. "Csak annyit tudok mondani, hogy minden a terveink szerint alakult és rendkívül boldogok vagyunk, hogy minden számunkat sikerült megnyerni. Jól ment és jól is esett a versenyzés. Persze a vb-n majd más lesz az időbeosztás, de arra is felkészülünk" - mondta Kovács, aki társaival együtt az utolsó döntő után a stégről belecsobbant a racicei pálya vizébe, és felszabadultan lubickolt.