Raúllal edzene a világ leggyorsabb embere

Számtalan csillag született a pekingi nyári olimpián, ám az atlétikapályákon egyértelműen Usain Bolt volt a sztár. A jamaicai sprinter világcsúccsal nyerte a 100 és 200 méteres síkfutást (utóbbi távon a legendás Michael Johnson rekordját döntötte meg), s tagja volt a szintén aranyérmet szerző 4x100-as váltónak is. Carl Lewis 1984-es pazar szereplése és 4 aranya után ő lett az első atléta, aki egy olimpián legalább háromszor állhatott a dobogó tetejére.

- Trelawny Parishben született, mit tudhatunk erről a településről?
- Egészen nyugodt és csendes. Talán ezer ember él itt, minden ház egy dombon található. Amikor távol akarok kerülni a főváros, Kingston nyüzsgésétől, mindig hazamegyek. Együtt vagyok a családommal, relaxálok, ülünk a verandán és beszélgetünk.

- Mielőtt elkezdett futni, krikettezett. Hogy lett mégis atléta?
- Nyolcéves lehettem, amikor elkezdtem krikettezni. Egész ügyes voltam, talán ezért is javasolta utolsó általános iskolás évemben az edzőm, hogy kipróbálhatnám az atlétikát. Oké, mondtam, kipróbálom. Megtetszett, ott ragadtam az atlétikapályán, s soha többet nem tértem vissza a kriketthez.

- Sokáig zenét hallgatott a versenyek előtt, aztán edzője, Glen Mills lebeszélte erről...
- Igen, ráadásul megindokolta, miért kellene mellőznöm a zenét, én pedig elfogadtam az érveit. Azt mondta, a zene versenyhelyzetben nem segíti a koncentrálást, neki pedig tiszta fejjel futó atlétára van szüksége.

- Ennyire a fontos a zene?
- Igen, és a tánc is. Jamaicában mindkettő az élet szerves részét képezi, úgy gondolom, ezért is könnyed a mozgásom. Pekingben a 100 méteren aratott győzelmem után a "The Sweep" nevű tánccal ünnepeltem, 200-on a célba érkezés után a "The Gutty Cooper" volt, amit táncoltam. Már töröm a fejem, milyen táncot találjak ki a 2009-es győzelmeimhez.

- Milyen a kapcsolata Asafa Powellel?
- Noha komoly a rivalizálás közöttünk, barátok vagyunk. Nagyon jó barátok. Kiválóan ismerjük egymást, sokat mókázunk. De a versenypályán csak a távra és a feladatra koncentrálunk. Aztán a célban folytatódhat a viccelődés.

- Mit gondol az emberi lehetőség korlátairól?
- Azt mondom erre: minden lehetséges. Keményen dolgozom, teszem a dolgom a lehető legjobban, csak a munkára fókuszálok. És ha ezt teszem, akkor olyan eredmények születhetnek, mint idén. Számomra 2008 különösen fontos volt, az atléták számára az olimpiai év a legfontosabb. Világbajnoknak lenni is nagyszerű érzés, de olimpia csak négyévente van. S aki elbukja, újabb négy évet kell várnia az újabb lehetőségre.

- Visszatérne még egy nap Pekingbe?
- Feltétlenül. A közönség nagyszerű volt, imádtak, így vakációra vagy versenyre, de egyszer még visszatérek oda.

- Egyetért azzal, hogy most Jamaica a sprint nagyhatalma?
- Igen. Büszkék is vagyunk arra, hogy kis országunk ilyen sikereket ért el. Jó munkát végeznek edzőink, s bár sokan az Egyesült Államokba mennek, mert úgy érzik, ott jobbak a felkészülési körülmények, egyre többen itthon maradnak.

- A hírek szerint a Real Madrid meghívta önt egy edzésre. Hogy történt a kapcsolatfelvétel?
- Fiatal koromban futballoztam is, az olimpia után pedig a spanyol Marca című lapnak elárultam, szeretem a Real Madridot, s nagyon szeretnék egyszer részt venni egy edzésen. Meghívtak. Azt hiszem, Raúl és Van Nistelrooy a világ legjobb csatárai, utóbbit már akkor imádtam, amikor a Manchester Unitedben futballozott. Nagyon várom a velük való találkozást.

Forrás: AIPS Magazine