A szakvezető elmondta, az anyaga tartalmaz egy helyzetelemzést a sportág jelenlegi erőviszonyairól, illetve a magyar válogatott utóbbi időszakban elért eredményeiről és lehetőségeiről.
Ezek mellett három stratégiai célkitűzés szerepel benne: a válogatottak megfelelő tapasztaltszerzése, az utánpótlás bővítése, illetve a rendszer egységesítése, valamint a finanszírozás, azaz az adott helyzetben az optimális versenyeztetés és edzőtáborozási lehetőségek elérése.
Az ülésen elhangzott, hogy a magyar válogatott csütörtöktől szombatig a zágrábi nemzetközi viadalon szerepel, ahová nem tarthat a csapattal a debreceni Bocskai-emlékversenyt is kihagyó Európa-bajnoki ezüstérmes Káté Gyula, illetve a hozzá hasonlóan kisebb sérüléssel bajlódó Eb-harmadik Varga Miklós.