A FIE küldöttei a helyszínkijelölés előtt határoztak arról, hogy fenntartják a rotációs elvet - mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra is csak tíz versenyszám lebonyolítását engedélyezi -, s amint az a jelenlévők közül többekben csak később tudatosult, ez automatikusan a férfi párbajtőr és a női kard csapatviadal londoni mellőzését jelentette.
"Nem arról döntöttünk, hogy konkrétan melyik két csapatverseny kerül ki a programból, hanem csupán arról, hogy továbbra is érvényben marad a rotációs elv. Úgy volt, hogy erre még vasárnap visszatérünk, szombat késő estére azonban mindenki számára egyértelművé vált, hogy a férfi párbajtőr és a női kard csapatverseny kerül ki a 2012-es olimpiai műsorból" - tájékoztatta az MTI-t Füleky András, a magyar sportági szövetség (MVSZ) ügyvezető igazgatója.
Legutóbb, Pekingben a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők csapatversenyét nem rendezték meg, az előtt, Athénban a női tőrözők és a női kardozók nem versenyeztek csapatban, utóbbiak azonban akkor még nem kimaradtak a programból, hanem új szakágként nem kerültek be.
A mostani döntés kapcsán magyar szempontból elsősorban a férfi párbajtőr törlése fájó, hiszen a válogatott hagyományosan jól szerepel ebben a versenyszámban. Idén például Európa-bajnokságot és vb-ezüstöt nyert a csapat, s a 2004-es athéni olimpián is második volt.
A 2011-es kvalifikációs vb rendezéséért korábban versenyben volt Catania és Budapest mellett Tiencsin (Tienjin), Várna, valamint Krakkó, utóbbi kettő azonban visszalépett. Így a vasárnapi szavazás három lehetséges helyszínre vonatkozott.
"Az első körben Tiencsin kapta a legkevesebb szavazatot, 13-at, míg Budapest 42-t, Catania pedig 55-öt, majd a másodikban az olasz város 62-t, Budapest pedig 52-t - elevenítette fel a történteket Füleky, aki még hozzátette, hogy a prezentáció - melyet Demszky Gábor főpolgármester és Szalay-Berzeviczy Attila, a pályázati bizottság vezetője, az MVSZ társelnöke tartott - jól sikerült, s a sportágban meghatározó országok egyöntetűen a magyar fővárost támogatták.
"Benin, Togo és hasonlóan 'jelentős vívónemzetek' szavazataival azonban Catania futott be, gyakorlatilag hazai pályán. Érdekes, hogy a többször lepróbált bemutatónk alatt a technika valamiért leállt, s a szavazásnál is volt, hogy ismételni kellett" - tette hozzá.