Meglehetősen pihenősre fogta a figurát 2009-ben Vlagyimir Klicsko, aki tavaly mindössze egy alkalommal, júniusban lépett szorítóba, akkor Ruszlan Csagajevet darálta be, nagyon meggyőző teljesítménnyel.
Az ukrán bunyós azonban vállsérülést szenvedett a Csagajev elleni találkozón, így az év hátralevő részét inkább a gyógyulásra és pihenésre kellett fordítania.
Az ifjabbik Klicsko fivér 2010 márciusában a WBO kötelező kihívói posztját őrző Eddie Chambers ellen indítja az évet, és reméli, hogy azon kívül még két alkalommal szorítóba léphet majd.
"Türelmetlenül várom, hogy ismét visszatérjek a szorítóba. A tavalyi év viszontagságai után idén feltétlenül akarok három meccset. Vitalij tavaly szorgalmasabb volt nálam, most rajtam a sor, hogy utolérjem őt. Nagyszerűen érzem magam, nem maradt nyoma a sérülésemnek" - nyilatkozta Vlagyimir, aki profi pályafutása során eddig 53 győzelem (ebből 47 KO) mellett három vereséget számlál.