Kovácsi Aladár még húszéves sem volt, amikor Benedek Gáborral és Szondy Istvánnal nagy meglepetésre csapatban olimpiai aranyérmet nyert Helsinkiben, az 1952-es nyári játékokon. Ezt követően két világbajnokságon - 1955-ben a svájci Macolinben és 1958-ban a nagy-britanniai Aldershotban - szerepelt sikerrel: a válogatottal első, illetve második lett, s előbbin egyéniben is dobogóra állhatott, annak harmadik fokára.
Itthon a téli öttusában is jeleskedett, ötször nyert bajnokságot. Párbajtőrben szintén a válogatott keret tagja volt.
Orvosi diplomájának megszerzése után, 27 évesen vonult vissza, nyugdíjba vonulásáig szülész-nőgyógyász hivatásának élt. Az utóbbi időszakban felesége, Ferencz Éva énekesnő pályáját segítette.
Több éve súlyos betegsége miatt kórházi kezelésre szorult, egészségi állapota hullámzó volt, több alkalommal betegen is részt vett a bajnokok találkozóin.