Vágólapra másolva!
A szám olimpiai ezüstérmese, Cseh László egyetlen századmásodperccel kikapott Biczó Bencétől 200 m pillangón a debreceni úszó országos bajnokság szombati versenynapján.

Biczó nagy tempóban kezdett, Cseh azonban egyre feljebb és feljebb jött, az utolsó ötvenen már átvette a vezetést, de Biczó még rá tudott tenni egy lapáttal a hajrában, és a végén a jobb benyúlás döntött. Mögöttük az elmúlt három Európa-bajnokságon ebben a számban dobogós helyen célba ért görög Joannisz Drimonakosz végzett harmadikként.

"Hogy egy századdal megelőztem Lacit, ez egyértelmű szerencse, nem több. Az idővel elégedett vagyok, idén a hatodik legjobb a világon, ami nem rossz, főleg, hogy én a többiekkel ellentétben most versenyeztem először" - mondta boldogan a győztes.

"Direkt olyan szemüveget vettem fel, hogy még véletlenül se lássam, ki mit csinál a többi pályán, ne menjek el senkivel, hanem az előre eltervezett tempót tudjam menni. Az újfajta taktikai felépítés szerint nem indulok meg annyira az elején, inkább a második százon pörgetem fel az iramot" - értékelt Cseh. "Most még természetesen nem vagyok annyira formában, ezért nem tudtam úgy sebességet váltani, mintha ki lennék hegyezve. Egyáltalán nem vagyok csalódott, az évnek ebben az időszakában még sohasem úsztam ennyit."

Hasonlóan nagy csata zajlott 50 m mellen, ahol Financsek Gábor némi meglepetésre legyőzte Gyurta Dánielt, bár utóbbi azt mondta, most csak az idő számított, az pedig éppen annyi lett, amennyit tervezett. Gyurta inkább öccse miatt volt elkeseredve: Gergely ugyanis egyetlen másodperccel maradt el 1500 gyorson az olimpiai A-szinttől, így az Eb-re maradt ennek a teljesítése. Ezt a számot Kis Gergő nyerte, aki sorozatban tizedik éve lett a leghosszabb szám bajnoka, egyúttal negyedik egyéni bajnoki címét szerezte a mostani ob-n.

A nőknél a 400 gyors hozott hatalmas versenyt, a csata végül az utolsó 25 méteren dőlt el Risztov Éva javára Jakabos Zsuzsával szemben. Szintén néhány centin múlott Verrasztó Evelyn győzelme 50 háton, ő aztán a Jövő SC 4x100-as gyorsváltójának tagjaként még egy aranyat szerzett a nap végén.

eredmények, férfiak:
50 m mell:
1. Financsek Gábor 28.27 mp
2. Dragos Agache (román) 28.63
3. Gyurta Dániel 28.79

200 m pillangó:
1. Biczó Bence 1:56.33 p
2. Cseh László 1:56.34
3. Joannisz Drimonakosz (görög) 1:57.32

1500 m gyors:
1. Kis Gergő 15:06.14 p
2. Gyurta Gergely 15:12.74
3. Rákos Patrik 15:24.58

nők:
50 m hát:
1. Verrasztó Evelyn 29.80 mp
2. Joó Sára 30.14
3. Szekeres Dorina 30.21

400 m gyors:
1. Risztov Éva 4:08.21 p
2. Jakabos Zsuzsanna 4:08.77
3. Kapás Boglárka 4:10.07

4x100 méteres gyorsváltó:
1. A Jövő SC Veolia (Joó Sára, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes) 3:48.41 p
2. Kőbánya Sport Club 3:49.67
3. BVSC-Zugló 3:50.96

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!