A korábbi cirkáló-, és nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok Evander Holyfield a brit Big Brotherben szerepel, és már az első napokban botrányt okozott kijelentésével. A veterán bokszlegenda beköltözése is izgalmasra sikerült, hiszen Luisa Zissmannel összebilincselve kell töltenie napjait.
A páros egyik beszélgetése során szóba került a sportvilág és a homoszexualitás kapcsolata, amire Holyfield azt mondta, ezt nem tartja normálisnak, és a Bibliára hivatkozott, amely szerinte világosan megmutatja, mi a jó és mi a helytelen. Szerinte nem lehet ilyennek születni: "Ha mondjuk úgy születsz, hogy a lábad rendellenes helyzetben áll, akkor mit teszel? Elmész az orvoshoz, és megpróbálod helyrehozatni" - mondta.
A rendezők később figyelmeztették Holyfieldet, hogy óvatosabban fogalmazzon a nézeteivel kapcsolatban, és felhívták a figyelmét mindazokra a negatív következményekre, amelyek a hasonló vélemények ismételgetése és megfogalmazása után kialakulhatnak személyével és a műsorral kapcsolatban is.
Forrás: Profiboksz.hu