A gyilkos ihlette rettenet, és a verseny, aminek nincs célvonala

A futás a világ legegyszerűbb sportja. Felhúzni egy pár cipőt és gyerünk! Na, igen, ebben a formában valóban egyszerű, de van, akinek 5-10 kilométer is kihívás, más évekig küzd, edz és dolgozik, hogy le tudjon futni egy maratont, megint másnak, pedig a 42 195 méteres táv egy kiadósabb napi edzést jelent. Utóbbiak jó eséllyel az ultrafutók, akik a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen távokat teljesítenek. Azonban miután már ők is elég sokan vannak, egyre inkább terjednek azok a versenyek, ahol a fizikai teljesítőképesség és a mentális állóképesség legvégső határait feszegető kihívások elé állítják a sportolókat. Ezekből szedtük össze a legkegyetlenebb versenyeket, nem kevés magyar érintettséggel.

Spartathlon, az ultrák atyja

Ha hinni lehet az ókori görög történetírónak, Hérodotosznak, akkor vitán felül az Athén és Spárta (ma már Szparti) közötti megméretés a világ legnagyobb múltú ultrafutóversenye. Igaz, Pheidippidész futása nem csupán nem így történt, hanem minden bizonnyal nem is történt meg - a görög történetírók inkább nagy mesélők voltak, mint hitelt érdemlő krónikások, bár feljegyzéseik nélkül lényegesen szegényebb lenne a tudásunk a történelem ama csodás évszázadairól.

Mindenesetre a legenda szerint Pheidippidész, az athéni hírnök előbb Spártába szaladt segítséget kérni miután Kr. e. 490-ben a perzsák partra szálltak Marathonnál, majd visszafutott Athénba az elutasító válasszal. Ez oda vissza 2x240 km. Majd még kiszaladt a harctérre (40 km) megnézni, ahogy a görögök a tengerbe szorítják és legyőzik a perzsákat, aztá visszaszaladt a hírrel Athénba, ahol még annyit mondott, hogy "Győztünk.", majd kilehelte lelkét.

Szép teljesítmény, akár igaz, akár nem, érthető, hogy sokak fantáziáját megmozgatta a modern időkben is. Végül 1982-ben a Brit Királyi Légierő (RAF) öt katonája teljesítette a 246 kilométeres távot a két város között, hogy a következő évben megrendezzék az első Spartathlont.

Amit az ultrafutás történetének egyik legnagyobb alakja, a görög Jannisz Kurosz nyert meg, aki később további három alkalommal ért elsőként Leonidasz szobrához.

A görögországi verseny a magyar ultrásoknak is nagy kedvence: a férfiak között az 1990-es harmadik helye után a következő évben nyert nagyszerű Bogár János, míg 2019-ben Bódis Tamás diadalmaskodott. A nők között Lubics Szilvia háromszor (2011, 2013-14), Marázs Zsuzsanna pedig kétszer (2018-19) lett első, emllett mindketten többször végeztek a dobogón.

A versenyre általán szeptember utolsó hetében kerül sor, a mezőny reggel 7-kor indul Athénból. A teljes táv megtételére 36 órájuk van a futóknak, de a beiktatott 75 ellenőrző pont mindegyikét érinteniük kell egy megadott szintidőn belül. A verseny változatos terepviszonyok és kiszámíthatatlan időjárási körülmények között zajlik, 2018-ban például a Zorbasz nevű ciklon csapott le a futókra. Külön nehézség, hogy a verseny hajrájában, 200 kilométer után vannak az igazán nagy hegyek, köztük az 1200 méter magas Szangasz csúcs, és csak több mint 80 kilométer után találkozhatnak az indulók a kísérőikkel, akkor is csak az előre kijelölt 4-5 ponton.

""Embert próbáló verseny, ahol nagyon fontos a helyismeret. Olyan ez, mint egy hullámvasút, alig van benne sík szakasz, de nem is baj, mert az borzasztóan lehangoló tud lenni. Tavaly értek komoly meglepetések, de az idén könnyebb volt. Az ember évről évre erősödik, megismeri a saját reakcióit, kevésbé ijed meg bizonyos helyzetekben. Valamikor gyönyörű tájakon megyünk, baloldalt a tenger, jobboldalt hatalmas fehér sziklák, a következő kilométeren azonban egy dögtelepen kell futni, több kilométeren át csak a szemetet látod, felkavarodik a gyomrod a szagoktól."

Lubics Szilva mindenféle körülmények között teljesített már brutális távokat. Itt éppen a 2017-es Badwater Ultrán feszi fel a frissítést. Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ezra Shaw

"Elképesztően hosszú ott az éjszaka, 12 órán át van sötét, és sokszor olyan helyeken futunk, ami egyáltalán nincs kivilágítva, csupán a fejlámpánk ad valamennyi fényt. Ez azért félelmetes tud lenni, amikor az ember teljesen egyedül van. Ráadásul Görögországban nagyon sok a kóbor kutya, és bár itthon nagyon félek a kutyáktól, ott már természetessé vált, hogy éjszaka mindenhol csak világító szempárokat láttam. Akadt azonban egy segítségem is, volt egy olyan szakasz, amikor a semmi közepén futottam éjszaka, egy helyi traktoros mellém ért, majd kilométereken keresztül jött mellettem, elém világított, ez nagy biztonságérzetet adott" - mesélte Lubics Szilvia még a 2011-es győzelme után az Origónak.

A következő oldalon magunkat dicsérjük!