Vasárnap is több magyar sportolóért, csapatért lehet szurkolni, és a szombaton Muhari Eszter, női párbajtőrben megszerzett bronzérme után akár újabb medállal bővülhet a kollekció, Major Veronikának, vagy Vas Kata Blankának köszönhetően. Az egyéni számok mellett két csapatsportban is érdekeltek lesznek a magyarok, a női kézilabdázók reggel Brazília ellen javíthatnak a franciák elleni vereséget követően, míg a férfi vízilabdázók a házigazda Franciaország ellen kezdik meg szereplésüket koraeste.
Az utolsó tíz percére fordul a Magyarország-Brazília női kézilabda-válogatott mérkőzés, és mindössze már csak egy góllal, 22-21-re vezetnek a brazilok.
A női kézilabda-válogatott a Brazília elleni csoportmeccs 39. percében szerezte meg az első gólját a második félidőben, ellenben a rivális már háromszor is betalált, így 18-14 az állás 39 perc után.
15-12-es, háromgólos előnyről várhatja Brazília a magyar női kézilabda-válogatott elleni mérkőzés második félidejét. A mieinknek a védekezésüket mindenképpen fel kell javítani a második 30 percre.
Délelőtt 9.15-kor kezdődött el a női légpuska alapverseny, amelyen Mészáros Eszter is elindult. A magyar versenyző két teljes kört követően a hatodik helyen áll.
Öt perccel az első félidő vége előtt 12-8-ra vezet a brazil női kézilabda-válogatott a magyar csapat ellen, de mire ezt leírom, villámgyorsan háromra csökken a különbség, 12-9-re.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a sportolóknak vasárnap reggel lett volna lehetőségük megismerkedni a versenyhelyszínnel, de nem engedték be őket a folyóba. A szervezők előrejelzése szerint - ha nem esik több eső - keddre rendeződhet a helyzet - adta hírül az MTI.
Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati - a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró - eső ismét jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba.
A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot: a tervek szerint kedden a férfiak egyéni futamát rendezik Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral, másnap pedig a női versenyre kerül sor Kuttor-Bragmayer Zsanettel. A vegyes váltók augusztus 5-én csatáznak majd.
Szombat este parádés vívással bronzérmet szerzett Muhari Eszter a női párbajtőrözők versenyében egy végletekig kiélezett mérkőzésen az észt Nelli Differt ellen. A 21 éves tatabányai sportoló így találkozott a szüleivel élete első olimpiai szereplése után.
Vasárnap reggel folytatódik a XXXIII. nyári olimpia, a magyar sportolókért pedig reggel kilenctől szoríthatunk. A franciák elleni vereség után ezúttal a brazilok ellen javíthat a női kézilabda-válogatott, a sportlövők közül Mészáros Eszter, Pekler Zalán és Péni István is megméretteti magát, míg a döntőbe első helyen bejutó Major Veronika aranyérmet nyerhet a női légpisztolyosok mezőnyében. A vasárnapi nap egyik csemegéjét Fucsovoics Márton szolgáltatja, aki minden idők egyik legjobb teniszezője, Rafael Nadal ellen mérkőzne, azonban a borzalmas időjárási körülmények miatt könnyen lehet, hogy a meccsüket nem rendezik meg vasárnap.
A teljes program vasárnapra:
A magyarok vasárnapi programja a párizsi olimpián:
KÉZILABDA (Dél-párizsi 6-os Aréna)
női csoportmérkőzés
B csoport:
9.00: Brazília-MAGYARORSZÁG
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
9.15: légpuska, női alapverseny (Mészáros Eszter)
VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
9.30: női tőr (Pásztor Flóra), férfi párbajtőr (Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor) egyéni 64-es tábla a negyeddöntőig
TORNA (Bercy Aréna)
9.30: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge - csak ugrásban, Székely Zója - csak felemáskorláton)
CSELGÁNCS (Mars-mező Aréna)
10.00: női 52 kg (Pupp Réka) és férfi 66 kg (Pongrácz Bence) - mérkőzések a negyeddöntőig
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
10.00: női egyes első forduló (Póta Georgina)
LOVASSPORT (Versailles-i kastély)
10.30: lovastusa egyéni verseny - tereplovaglás (Kaizinger Balázs)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
11.00: előfutamok - férfi 400 m vegyes (Holló Balázs, Zombori Gábor), férfi 100 m hát (Jászó Ádám, Kós Hubert), női 200 m gyors (Ábrahám Minna, Pádár Nikolett)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
11.15: légpuska, férfi alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)
TENISZ (Roland Garros)
12.00: férfi egyes, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián), férfi páros, első forduló (Fucsovics Márton, Marozsán Fábián)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
12.00: LÉGPISZTOLY, NŐI DÖNTŐ (Major Veronika)
HEGYIKERÉKPÁR (Elancourt-i domb)
14.00: NŐI VERSENY (Vas Kata Blanka)
TORNA (Bercy Aréna)
14.50: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge - csak ugrásban, Székely Zója - csak felemáskorláton)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
16.00: vegyes páros negyeddöntő (Ecseki Nándor, Madarász Dóra?)
CSELGÁNCS (Mars-mező Aréna)
16.00: NŐI 52 KG - vigaszág, elődöntők, BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐ
ÖKÖLVÍVÁS (Észak-párizsi Aréna):
17.20: női 66 kg (Hámori Luca) selejtező
TORNA (Bercy Aréna)
18.00, 21.10: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge - csak ugrásban, Székej Zója - csak felemáskorláton)
VÍVÁS
19.00: NŐI TŐR elődöntő, BRONZMÉRKŐZÉS, DÖNTŐ; FÉRFI PÁRBAJTŐR elődöntő, BRONZMÉRKŐZÉS, DÖNTŐ
VÍZILABDA (Vizes Központ)
férfi csoportmérkőzés:
B csoport:
19.30: MAGYARORSZÁG-Franciaország
ÚSZÁS
20.30: elődöntők, döntők - FÉRFI 400 M VEGYES (Holló Balázs?, Zombori Gábor?), férfi 100 m hát (ed, Jászó Ádám?, Kós Hubert?), női 200 m gyors (ed, Ábrahám Minna?, Pádár Nikolett?)
TORNA (Bercy Aréna)
21.10: női selejtező (Czifra Bettina Lili, Bácskay Csenge - csak ugrásban, Székely Zója - csak felemáskorláton)
Az előzetes esélylatolgatások nem nagyon említették meg Muhari Eszter nevét a párizsi olimpia első napi magyar éremszerzői között. Szinte mindenki Szilágyi Árontól vagy egy másik férfi kardozótól várta ezt. Muhari Esztert csend vette körül, pedig az ő története egészen elképesztő volt.
A tatabányai sportoló kalandos útját Párizsig ITT olvashatják el.