Vágólapra másolva!
Amikor már kezdtük volna azt hinni, elülnek a hullámok és elcsendesednek a botrányok az ökölvívás körül, akkor a korábban kizárással fenyegetett sportágnak maga a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tesz keresztbe egy olyan döntéssel, amit a sportágon belül senki nem támogat.

Óriási a felháborodás a női ökölvívók között, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) indulási engedélyt adott az algériai Imane Khelifnek és a taiwani Lin Yu-Tingnek. A döntésre nincs érthető magyarázat, hiszen maga a NOB zárta ki őket az olimpiáról, miután súlyos kérdések merültek fel biológiai nemükkel kapcsolatban. 

A döntést megelőzően már hónapokkal korábban, a 2023. márciusi női ökölvívó világbajnokságon is kizárták őket, miután biológiailag egyértelműen férfinek minősülnek.

ökölvívás, Imane Khelif, gender
Az algériai Imane Khelifet nem szívesen látják maguk között a női bokszolók
Fotó: AFP

Ennek ellenére Párizsban mindketten kötelek közé léphetnek, amit hatalmas felháborodás kísér. Az 1984-es Los Angeles-i olimpia úszóbajnoka, Nancy Hogshead egyenesen amondó, hogy az ellenük szorítóba lépő nők konkrét életveszélyben vannak. 

Az északír bokszlegenda, korábbi profi ökölvívó és promóter, Barry McGuigan szerint is sokkoló a NOB döntése.

A korábbi kizáró döntést még az IBA hozta, amelyik anno azt tette közzé, hogy "leleplezett olyan bokszolókat, akik sporttársaikat megtévesztve, nőnek próbálták kiadni magukat". Csakhogy a korábbi sorozatos botrányok miatt a NOB kivette az ökölvívó versenyek rendezését az IBA kezéből, és inkább maga gondoskodik a botrányokról.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!