Mindhárom férfi vívónk kiesett, Major Veronika első helyen döntős
![IMG_5905](https://cdn.origo.hu/2024/07/e7xWLqJk6EhNEI-uHqb0BXfrJSsrrgy_x0jffJNbLMA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M1NTNjMmFkYTdjYTRiNjZhN2JkY2FlMTRlYTYyNDNl.webp)
A pénteki megnyitó után jön az olimpia első hivatalos versenynapja, rengeteg magyar érdekeltséggel, fontos meccsekkel, futamokkal, játszmákkal, menetekkel és egy éremeséllyel. Tartsanak velünk egész nap!
A magyar vívó a világbajnoki címvédő amerikai riválisát búcsúztatta az első körben, majd a legjobb 16 között a világranglista 14. helyén álló, tunéziai Fares Ferjani várt rá a páston. Gémesi kicsit nehezen kezdte a mérkőzést, Fares 3-0-ra is vezetett, innen állt fel és egyenlített a magyar sportoló, majd fej-fej mellett haladtak a felek, rendkívül szoros meccset vívva. 13-13 után együttes találat következett, azaz nem járt egyik oldalra sem a pont.
A következő támadás után videózni kellett, a bírák végül úgy döntöttek, hogy Gémesi kapja a pontot, 14-13-ra módosult az állás, azaz egy pont kellett Gémesinek a győzelemhez. A következő tus a riválisé lett, ezzel 14-14 lett az állás, jött a döntő találat, és az idegek csatáját a bírák döntötték el ismét, akik rövidebb tanácskozás után Faresnek adták a pontot, 15-14 oda, kiesett Gémesi Csanád.
Ezzel a vereséggel az is eldőlt, hogy egyetlen magyar férfi vívó sem nyer érmet egyéniben a párizsi olimpián.
Mind Carlos Alcaraz, mind Novak Djokovic rendkívül simán jutott tovább a férfi teniszezők versenyében a legjobb 32-be. A spanyol játékos 6:3, 6:1 arányban győzte le libanoni ellenfelét, míg Djokovic erőt demonstrált és 6:0, 6:1 arányban lépte le ausztrál riválisát kevesebb, mint egy óra alatt.
A háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron óriási meglepetésre 15-8-ra kikapott a kanadai Arfa Farestől. A csalódott kardívívó klasszis asszója után az Origónak is nyilatkozott a párizsi Grand Palais-ban.
A karrierje első olimpiáján induló Muhari Eszter bejutott a párbajtőrvívás egyéni versenyében a legjobb 8 közé, miután a nyolcaddöntőben szenzációs vívással 15-6-ra verte a világbajnok dél-koreai Song Serát.
Mészáros Krisztofer legjobb szerén, talajon hibázott, korláton viszont remekelt, összességében pedig jól tornázott, így összetettben az ötödik helyen áll a férfi egyéni selejtező első körét követően a párizsi olimpia szombati versenynapján.
Major Veronika az első helyen zárta a női légpisztolyosok alapversenyét, ezzel bejutott a vasárnapi nyolcas döntőbe a párizsi olimpia első, szombati versenynapján, melyen Fábián Sára Ráhel a 33. helyen zárta a számot.
A férfi kardvívás egyéni száma borzasztóan kezdődött magyar szempontból, hiszen előbb Szatmár András, majd a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron is kikapott a legjobb 16 közé jutásért. Nem úgy Gémesi Csanád, aki nagyszerű vívással tette helyre a magyar kard becsületét, miután 15-10-re legyőzte a világbajnoki címvédő amerikai Eli Dershwitzet. Gémesire a nyolc közé jutásért a tunéziai Fares Ferjani vár 15:25-től.
Párizsban már biztosan nem lesz négyszeres egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron, miután a legjobb 16 közé jutásért önmaga árnyékaként vívva 15-8-ra kikapott a kanadai Fares Arfától. A csapatversenyben még lehet javítani, és biztosak vagyunk benne, hogy fog is javítani Áron!
Ez hidegzuhany a javából: a világbajnok Szatmári András első asszójában kikapott a hazai közönség által támogatott francia Bolade Apithy-től. A rendkívül szoros asszóban fej-fej mellett haladtak, de a hajrát a hazai vívó bírta jobban és végül 15-13-ra nyert. Szilágyi Áron és Gémes Csanád Asszója most kezdődik, előbbi a kanadai Fares Arfa ellen, míg utóbbi az egyéni világbajnok, amerikai Eli Dershwitz ellen lép pástra.
A két magyar 4x100 méteres gyorsváltó közül a férfi kvartett a 7. helyen bejutott a döntőbe, míg a női négyes a 10. helyen zárt.
Úgyhogy mutatunk egy gyönyörű nagytotál képet is, különösen, ha már remek fotósunk a helyszínen van és elkészítette ezt a fotót mindannyiunk nagy örömére. Íme:
A lovastusázó Kaizinger Balázs is megkezdte szereplését az olimpián méghozzá a versailles-i kastély csodálatos kertjében. Magyar lovas utoljára 1996-ban, Atlantában járt olimpián, azaz Kaisinger szereplése szinte történelminek számít. A díjlovaglás amelyben az egyensúlyt, a ritmust, a hajlékonyságot, a ló elengedettségét és a ló és lovas közötti harmóniát értékelik, nem Kaizinger lovának az erőssége.
A 45 esztendős Kaizinger a 64 indulóból 18. versenyzőként teljesíthette a díjlovaglást, s akkor egy kiesett olasz lovast leszámítva egyetlen riválisát sem tudta megelőzni, azóta viszont egy cseh ellenfele már mögé került. A magyar lovasnak az a célja, hogy a vasárnapi terepversenyben és a hétfői díjugratásban előre tudjon lépni, mert a második és harmadik szám jobban kedvez a remek erőnléttel bíró Herr Cooles Classicónak.
A 22 éves magyar versenyző, aki 2016-ban Rióban 21., három éve Tokióban 10. volt ebben a számban, a harmadik előfutamban úszott többek között a világcsúcstartó ausztrál Ariarne Titmusszal és a hétszeres olimpiai bajnok amerikai Katie Ledeckyvel. Késely ezúttal a nyolcas pályán 4:08.90 perces idővel hetedikként csapott célba, amivel összesítésben a 13. helyen fejezte be a versenyt.
"Ez a harmadik olimpiám, nagyon sok minden kavarog bennem. A pszichológusommal azon dolgoztunk, hogy a tizenkét éves gyerekkori álmomat, ami az olimpiai aranyérem, azt próbáljam meg végre elengedni és csak arra fókuszáljak, amire az én testem és lelkem képes.
El kellett fogadjam, hogy nem én leszek a világmegváltó úszó, Ledecky vagy Titmus, hanem azokat tudom inspirálni, akik szeretnek úszni, és ne azért hagyják abba, mert nem érik el a tízéves kori álmukat, amit akár a szülők vagy edzők eléjük nyomtak.
Ezen kellett, hogy dolgozzak, és sikerült, ezért nem fogok sírva hazamenni" - nyilatkozta az MTI-nek a vegyes zónában Késely, aki elárulta, hogy az elmúlt időszakban Pádár Nikolettel készült sokat, hogy a váltóval minél sikeresebbek legyenek.
Kovács Ottó tanítványa a francia fővárosban még 800 méter gyorson indul egyéniben, illetve a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként lesz érdekelt.
A kínai Huang Jü-ting, Seng Li-hao duó nyerte a párizsi olimpia első aranyérmét, miután szombaton az alapverseny megnyerése után a dél-koreaiak elleni döntőben 16-12-re győzött a légpuska vegyes csapat számában. A kínaiak csak az első sorozatot követően voltak hátrányban, onnantól végig a riválisuk futott az eredmény után. A bronzérmet a kazahok szerezték meg a helyosztón, fölényesen felülmúlva a német kettőst.
A Mészáros Eszter, Péni István magyar duó a 20. helyet szerezte meg az alapversenyben.
Eredmények:
Sportlövészet, légpuska, vegyes csapat, olimpiai bajnok:
Huang Jü-ting, Seng Li-hao (Kína)
2. Keum Dzsihjon, Park Hadzsun (Koreai Köztársaság)
3. Alekszandra Le, Iszlam Szatpajev (Kazahsztán)
...20. Mészáros Eszter, Péni István
a döntőben:
Kína-Koreai Köztársaság 16-12
bronzmérkőzés:
Kazahsztán-Németország 17-5
A Grand Palais nevű palota már az 1924-es, második párizsi olimpián is a vívóversenyek helyszíne volt, és így van ez 2024-ben. Muhari Eszter első magyar vívóként harcolt ki a továbbjutást női párbajtőrben ebben a gyönyörű történelmi épületben.
A 22 éves magyar versenyző, aki 2016-ban Rióban 21., három éve Tokióban 10. volt ebben a számban, a harmadik előfutamban úszott többek között a világcsúcstartó ausztrál Ariarne Titmusszal és a hétszeres olimpiai bajnok amerikai Katie Ledeckyvel. Késely a nyolcas pályán 4:08.90 perces idővel hetedikként csapott célba, amivel összesítésben a 13. helyen fejezte be a versenyt.
Kovács Ottó tanítványa a francia fővárosban még 800 méter gyorson indul egyéniben, illetve a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként lesz érdekelt.
Kazahsztáné az olimpia első érme, méghozzá a légpuska vegyes csapat versenyszámban, ahol a Mészáros-Péni magyar kettős a 20. helyezett lett. A kazahok nyerték a németek elleni bronzcsatát, név szerint Alexandre Le és Iszlam Satpajev.
A végső győzelemre is esélyesnek tartott spanyol válogatott a 11-8-ra elvesztett első félidő után, egy nagyszerű második 30 perccel 25-22-re legyőzte Szlovéniát az A csoport első fordulójában. A számunkra ismerős játékosok közül spanyol oldalról a veszprémi Augustín Casado 2 góllal, az ex-szegedi és ex-veszprémi Jorge Macheda 3 góllal zárt, míg a szegedi Imanol Garciandía nem talált be. Szlovén részről az ex-szegedi Dejan Bombac 5 gólt lőtt, Borut Mackovsek és Blaz Blagotinsek egyszer volt eredményes, míg Nik Henigman nem lőtt gólt.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztották a férfi gördeszkások versenyét a párizsi olimpián.A sportág nemzetközi szövetségének tájékoztatása szerint az utcai versenyt szombat helyett hétfőn rendezik meg. A selejtezőre 12 órától, a döntőre pedig 17 órától kerül sor a Concorde-téren.
A dán Sverri Nielsen és a bolgár Kristian Vasziljev mögött a harmadik helyen ért célba Pétervári-Molnár Bendegúz az egypár evezősök hatodik előfutamában, ami azt jelenti egyenes ágon jutott be a negyeddöntőbe, amivel nyert egy pihenőnapot is.
A férfi egypárban harmadik olimpiáján hajóba ülő magyar evezős a hatodik futamban az 1-es pályán kapott helyet egy meglehetősen nehéz ötösben.
Nagyon nem! Pláne egy olimpiai megnyitón, amikor az adott ország jelenlévő sportolói alig várják, hogy elhangozzon hazájuk neve, ők pedig boldogan lengethessék zászlóikat. Hát, a dél-koreai csapat hiába várt erre, helyette olyan bemutatást kaptak, hogy nem hittek a fülüknek.
Messze volt az éremmérkőzésbe jutástól a Mészáros Eszter, Péni István kettős a légpuska vegyes csapat számban a párizsi olimpia első, szombati versenynapján, melyen a 20. helyet szerezte meg.
A tokiói játékokon hetedik magyar duó a héten egyaránt lázas betegséggel küzdő tagjai közül Mészáros 310,4, míg Péni 314,3 kört ért el a maga harminc lövéséből, így 624,7 körös eredménnyel zárták az alapversenyt, melyből az első két pár az arany-, a harmadik és a negyedik pedig a bronzmérkőzésbe jutott.
Az alapversenyben - melyben 28 csapat szerepelt - a kínai Huang Jü-ting, Seng Li-hao duó volt a legjobb 632,2 körrel, az aranyért a dél-koreai Keum Dzsihjon, Park Hadzsun (631,4 kör) párossal mérkőzik majd meg, számolt be az MTI.
A párizsi olimpia fontos helyszíne lenne a francia fővárost kettészelő folyó, ám a Szajna vízminősége nagyn messze van attól, ami fürdésre, pláne sportolásra ajánlott, hiába mártózott meg benne a sportminiszter és a főpolgármester is. Most pedig itt vannak a legfrissebb adatok. Pár nap és jönnek a triatlon, ill. hosszútávúszó versenyek, addig kell tisztulnia a képnek és főleg a víznek.
Mi is nagyon várjuk már, de nyugalom, Pétervári-Molnár Bendegúz az egypárevezősök 6. futamában jön majd, valamikor 10 óra magasságában.
Nem fogja megbánni! 9.00-kor kezd az evezőspályán Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban, a légpuska vegyescsapat, azaz Mészáros Eszter és Péni István, de addig jöjjön egy kis kosárlabda. A pátkonyokról tudjuk, hogy jól idomíthatóak és nagyon okosak, de most kiderül, hogy némelyik közülük a gyűrűt is nagyon érzi.
A háromszoros Tour de France-győztes szlovén bringás azt követően, hogy kedvese, Urska Zigart nem került be a szlovén női kerékpáros csapatba, maga is lemondta szereplését a párizsi játékokon. A szerencsések azonban most mégis bicaj nyergében láthatták Pogacart és párját, de sajnos nem úgy néz ki, hogy a mai időfutamra készülne...
Ha Franciaország és nagy sportesemény, aki a függöny mögül rögtön előlép minden sportok leglelkesebb művelője, Rémi Gaillard, hogy testi épségét sem kímélve mutassa meg országnak-világnak, mennyire imádja a testmozgás minden formáját.
A súlyos beteg kanadai énekesnő, Céline Dion négy év után először énekelt újra közönség előtt a megnyitó zárásaként. Aki nagyon akar, az nyilván sok mindenbe beleköthet a grandiózus party kapcsán, de a kanadai művésznő előadásába aligha lehet. Céline Dion a Franciaországban félistenként tisztelt Édith Piaf Hymne a l'Amour című dalát adta elő az Eiffel-torony első emeleti teraszáról - mégpedig hátborzongatóan:
Igazat mondtunk, lesz itt minden, mint a búcsúban! De ez nagyon minőségi búcsú lesz, annyit megígérhetünk. Aki jobban szeretne elmélyülni a versenyek áradatában, az kattintson ide, akinek elég a száraz felsorolás, az csak görgessen lentebb.
A magyarok szombati programja az olimpián:
EVEZÉS (Vaires-sur-Marne-i evezős pálya)
9.00: előfutamok - férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
9.00: légpuska - vegyescsapat, rangsoroló (Péni István, Mészáros Eszter)
LOVASSPORT (Versailles-i kastély)
9.30: lovastusa egyéni verseny - díjlovaglás (Kaizinger Balázs)
VÍVÁS (Grand Palais)
10.00: női párbajtőr (Muhari Eszter), férfi kard egyéni (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád) 64-es tábla a negyeddöntőig
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
10.30: LÉGPUSKA - VEGYESCSAPAT BRONZMÉRKŐZÉS ÉS DÖNTŐ
KÉZILABDA (Dél-párizsi 6-os Aréna)
férfi csoportmérkőzés
B csoport:
11.00: Magyarország-Egyiptom
TORNA (Bercy Aréna)
11.00: (Mészáros Krisztofer)
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
11.00: előfutamok - női 400 m gyors (Késely Ajna), férfi 400 m gyors (Sárkány Zalán), női 4x100 m gyorsváltó (Magyarország), férfi 4x100 m gyorsváltó (Magyarország)
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
12.30: női légpisztoly alapverseny (Fábián Sára Ráhel, Major Veronika)
VÍZILABDA (Vizes Központ)
női csoportmérkőzés
A csoport:
14.00: MAGYARORSZÁG-Hollandia
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
15.00: női egyes selejtező (Póta Georgina?), vegyes páros nyolcaddöntő (Ecseki Nándor, Madarász Dóra)
TORNA (Bercy Aréna)
15.30: férfi selejtező (Mészáros Krisztofer)
ÖKÖLVÍVÁS (Észak-párizsi Aréna):
15.30: férfi 63,5 (Kovács Richárd?) és 80 kg (Akilov Pylyp?) selejtező
KERÉKPÁR, ORSZÁGÚTI (Invalidusok/III. Sándor híd)
16.35: FÉRFI EGYÉNI IDŐFUTAM (Valter Attila)
Vívás (Nagy Palota/Grand Palais)
19.00: női párbajtőr elődöntő, bronzmérkőzés, döntő; férfi kard elődöntő, BRONZMÉRKŐZÉS, DÖNTŐ
ÖKÖLVÍVÁS (Észak-párizsi Aréna):
20.00: férfi 63,5 (Kovács Richárd) és 80 kg (Akilov Pylyp) selejtező
TORNA (Bercy Aréna)
20.00: férfi selejtező (Mészáros Krisztofer)
ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
20.00: női egyes első forduló
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
20.30: elődöntők, döntők - FÉRFI 400 M GYORS (Sárkány Zalán?), NŐI 400 M GYORS (Késely Ajna), NŐI 4X100 M GYORS (Magyarország?), FÉRFI 4X100 M GYORS (Magyarország?)
Jól ismert szokás a futball világában, hogy az egymással rivalizáló huligáncsoportok az ellenféltől megszerzett zászlókat, drapériákat fejjel lefelé teszik közszemléra. Habár a megnyitón nem láttunk símaszkos, verekedni akaró alakokat, az olimpiai zászló ennek ellenére mégis fordítva került a helyére.
Sok-sok újítással, rettenetes időjárással, csodálatos látvánnyal, Szajnán hajózó sportolókkal telt el az a 4 óra, amit a párizsi szervezők a nyitóünnepségre szántak.
Tévé bekapcsolva? Egész napos étel-ital bekészítve? Redőny leengedve, légkondi, ventilátor bekapcsolva? Ha csupa igen a válasz, akkor Ön készen áll, hogy elejétől végéig velünk kövessen a párizsi olimpia első versenynapját!