Vágólapra másolva!
A cseh Pavel Bittner nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, míg összetettben az egy nappal korábban élre állt szlovén Primoz Roglic vezet.

Fuente del Maestre és Sevilla között 177 kilométert teljesített szerdán a mezőny, amelynek ezúttal nem kellett nagy hegyeket megmásznia. Dimbes-dombos útvonalon tekertek a versenyzők, a szakasz vége pedig teljesen sík volt. 

Pavel Bittner
Pavel Bittner nyerte az ötödik szakaszt
Fotó: AFP / AFP or licensors/The stage winner, Team DFP's Pavel Bittner, celebrates on the podium his victory in the stage 5 of La Vuelta a Espana cycling tour, a 177 km race between Fuente del Maestre and Seville, on August 21, 2024. (Photo by CRISTINA QUICLER / AFP)

Ugyanakkor ezúttal is komoly nehézséget jelentett a nagy a hőség, Sevilla környékén negyven fok feletti hőmérsékletet mértek - írja az MTI.

A táv nagy részében kétfős szökevénycsoport haladt az élen. A spanyol Ibon Ruiztól és Txomin Juaristitől 70 kilométerrel a cél előtt még három percre volt a főmezőny, hússzal később viszont már csak másfélre, 38-nál pedig utolérte az élen haladókat.

Nagy tempót diktáltak ekkor a csapatok, majd a hajrában a sprinterek igyekeztek helyezkedni. Valter Attila, a Visma-Lease a Bike magyar bajnoka 1200 méterrel a cél előtt szállt ki a felvezetésből, csapattársa, a belga Wout van Aert pedig közel állt a győzelemhez, de a 21 éves cseh Bittner minimális különbséggel hamarabb ért a célba.

A friss olimpiai negyedik Valter a 98. helyen fejezte be a szakaszt azonos idővel, összetettben pedig a 97. pozíciót foglalja el.

Az M4 Sport helyszíni stábjának úgy nyilatkozott, hogy 

a szerdai szakaszon "egész jól" érezte magát, annak ellenére, hogy nagyon nagy a hőség, "olyan érzés, mintha végig szaunában lenne" az ember.

Beszélt arról is, hogy a holland Dylan van Baarle kiesésével "van egy extrán hosszabb" feladata, a felvezetésbe is be kell segítenie.

"Egyáltalán nem bánom, nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt el tudom végezni. Akkor lennék teljesen elégedett, ha emellett még a hegyeken is tudnék segíteni, amit tegnap is szerettem volna. Örülök azért, hogy az ilyen sík szakaszok egyre jobban mennek."

Az első öt napot összegezve úgy fogalmazott, hogy összességében jól ment neki, és úgy érzi, Van Baarle kiválásával a csapatban nagyon örülnek, hogy ő itt van.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
5. szakasz, Fuente del Maestre-Sevilla, 177 km:
1. Pavel Bittner (cseh, Team dsm-firmenich PostNL) 4:25:28 óra
2. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck)  a. i.
...98. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a. i.

Az összetett élcsoportja:
1. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 18:58:36 óra
2. Joao Almeida (portugál, UAE) 8 másodperc hátrány
3. Enric Mas (spanyol Movistar) 32 mp h.
..97. Valter 12:37 perc hátrány

A viadal csütörtökön a Jerez de la Frontera és Yunquera közötti 185,5 kilométeres szakasszal folytatódik. A Vuelta szeptember 8-án Madridban zárul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!