Vágólapra másolva!
A UFC harmatsúlyú sztárja, Ailín Pérez lenyűgöző győzelmet aratott szombat este az orosz Darja Zseleznyjakova elleni párizsi gálán, majd a sikerét nem túl sportszerűen ünnepelte meg.

Az argentin harcos már az első menetben megnyerte a meccset, miután fojtással legyőzte le orosz ellenfelét. Pérez sorozatban a negyedik győzelmét ünnepelte, így már 4-1-es mérleggel áll a UFC-ben, míg a teljes pályafutását tekintve a tizenegyedik győzelmét aratta az oktogonban.

UFC 302: Makhachev v Poirier, ailin perez
Ailín Péreznek már-már névjegyévé vált a fenékrázás, de ezúttal nem volt sportszerű
Fotó: Getty Images via AFP 

A ketrecharcosnő az elmúlt években arról vált ismertté, hogy minden UFC- győzelmet riszálással ünnepelt. Az újabb diadal után is jött a tőle már-már megszokott fenékrázós ünneplés, de ezúttal rendkívül tiszteletlen volt, ugyanis miközben Zheleznyakova még a földön feküdt, Pérez az ellenfele arca előtt kezdett twerkelni, sőt azután is folytatta, hogy az orosz talpra állt.

Pérez csupán két éve mutatkozott be a UFC-ben, de influenszerként is nagyon sikeres, amit jól mutat, hogy több mint félmillió követője van az Instagramon, sőt, az erotikus tartalmakat kínáló OnlyFans oldalon is megtalálható.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!