Vágólapra másolva!
Gellér László Alajos kardiológus és belgyógyász szakorvost, a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszék tanszékvezető helyettesét választották meg elnöknek a Magyar Vitorlás Szövetség szerdai budaörsi tisztújító közgyűlésén.

A posztért ketten indultak, Gellér László Alajos 332, míg a korábbi elnök, a szövetséget 2023 január óta vezető Haranghy Csaba 129 szavazatot kapott. A megbízatás erre az olimpiai ciklusra szól. 

Mivel Gellér László Alajos már hónapokkal ezelőtt elígérkezett egy nemzetközi konferenciára, ezért nem tudott személyesen részt venni a közgyűlésen. 

Élő videobejelentkezésében elmondta, azért indult az elnöki posztért, mert sok problémával találkozott a szövetségben és célja, hogy ezekre konszenzusos megoldást találjanak. Elődje munkáját példaértékűnek nevezte, mégis úgy érzi, hogy más hangsúlyokkal több eredményt lehet elérni.

Programja egyik legfontosabb eleme, hogy emberközpontú vitorlázást szeretne idehaza megvalósítani. Korábbi bemutatkozása során a céljai között említette még, hogy teremtsék meg annak a lehetőségét, hogy 

az olimpián kiosztható tíz aranyéremből ne csak kettőre legyen magyar esély.

Kiemelte a tehetségek felkarolását, a tehetség- és ösztöndíjprogramok létrehozását is. Emellett szeretné megvalósítani a Balaton körül, valamint a kis tavaknál a jolle kikötők létrehozását, valamint az amatőr sportolók számára a sólyázási lehetőségek (a kisebb hajók vízre bocsátását elősegítő enyhe lejtésű rámpák - a szerk.) biztosítását. Kitért arra, is, hogy tovább kell erősíteni a nemzetközi kapcsolatokat, segíteni a külföldi versenyeken való nagyobb részvételt, nem utolsó sorban erősítené az úgynevezett Race Officers, vagyis a versenyrendezők, versenybírók képzését és támogatását, számolt be az MTI.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!