Vágólapra másolva!
Fabio Wardley és Frazer Clarke nehézsúlyú bokszmeccse csupán egy menetig tartott és brutális kiütéssel ért véget. Az orvosok szerint a vesztes ökölvívó akkora ütést kapott ellenfelétől, mintha egy téglával verték volna fejbe, így mindenképpen műtétre volt szüksége.

A két brit ökölvívó Szaúd-Arábiában megrendezett csúcsmérkőzése már az első menetben véget ért, miután Wradley brutálisan kiütötte Clarke-ot. A mindössze 2 perc 28 másodpercig tartó nehézsúlyú ütközet során a vesztes állkapcsa eldeformálódott a hatalmas ütéseknek köszönhetően. 

A Brit Boxing Board of Control tiszti főorvosa, Neil Scott szerint Clarke sérülése ahhoz hasonlítható, mint amikor valakit egy téglával ütnek arcon. 

Állcsont- és arcsebész vagyok, az ilyen jellegű sérüléseket általában egy tégla okozza. Még a bokszban is ritkán láthatunk ilyet, hiszen mégiscsak kesztyűt viselnek az ökölvívók. Óriási erő kell ahhoz, hogy ilyen sérülést okozz" 

- mondta az orvos, aki hozzátette, hogy Clarke azóta sikeresen átesett a műtéten.

Tisztában voltam vele, ha valakit kiütök, akkor megszabadulhatok tőle. Eleget tanultam az első meccsből.

A név kötelez, a nevemben benne van a háború. Ezek után bajnoki öveket és címeket akarok, és világbajnok akarok lenni" - mondta a győztes meccs után Wardley, aki sikeresen visszavágott riválisának a korábbi vereségért.

 

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!