A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
1
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary
Vágólapra másolva!
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba nem igazán találta a szavakat, amikor Milák Kristóf elképesztő 200 pillangó középdöntője után a mikrofon elé állt.

A magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya kedden késő este nyilatkozott az M4 Sportnak, de máskor mindig mélyen szántó gondolatokat megosztó szakember ezúttal mintha kifogyott volna a szavakból, látva Milák Kristóf szenzációs úszását a 200 méter pillangó középdöntőjében. A magyar klasszis 1:52.70 perces ideje közel 7 tizeddel jobb, mint a második helyen döntőbe jutó, a hazai közönség által hajszolt Léon Marchand-é. Nem csoda, hogy a kapitány, aki a sok edzéskihagyás miatt olykor meglehetősen élesen nyilatkozott Milákról, most nem nagyon találta a szavakat.

Nem tudom, mitől úszik így.

Ez most az olimpia, ezt meg kell nyerni, utána lehet beszélgetni mindenről. Az biztos, hogy ez páros viadal lesz Léon Marchand és Milák Kristóf között. Meglátjuk, mi lesz a vége. Az ob-n, majd azt követően az Eb-n mindenki azt gondolta, hogy nem jelent semmit az eredmény, mert sokan hiányoznak a sztárok közül. 

Közel hatvan éve vagyok a sportágban, de ilyet még nem láttam

- mondta Sós Csaba, az úszó válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport kamerája előtt, majd Milák Kristóf viselkedéséről és a Marchand elleni történelmi döntőről is szót ejtett.

Teljesen érdektelen, hogyan viselkedik Kristóf. Az Eb-n négyszemközt beszélgettünk, és ami kapitányként rám tartozik, arról tájékoztatott. Olyan ez, mint egy cirkuszban, amikor nem akarod elhinni, amit látsz.

A döntőben két nagy gigász küzdelme lesz. Más körülmények között nem lenne a kérdés, mi lesz az eredmény, de most nem mehetünk biztosra. Nyilván a franciának fognak szurkolni, de Kristóf nem egy ijedős fajta. Versenyen még sosem láttam megremegni” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!