A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Augusztus 3-án délután lépett a ringbe Hámori Luca a női 66 kg-osok mezőnyében, hogy a negyeddöntőben a biztos éremszerzés reményében megküzdjön Imane Kheliffel. A legnagyobb probléma ezzel az volt, hogy az algériai sportolóról korábban kiderült, hogy biológiailag férfi.

A botrányos mérkőzést végül az algériai versenyző nyerte egyhangú pontozással, azonban a magyar bokszoló remekül helytállt a 3x3 perc alatt. A meccs előtt egy 74 900 követővel rendelkező algériai focioldal a fő profiljától teljesen eltérően szinte kizárólag Hámori Lucával foglalkozott, még

a Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmét is felhívta arra, hogy véleménye szerint a magyar sportoló gyűlölködő üzeneteket fogalmazott meg az Instagram-oldalán Kheliffel szemben. 

Azonban ez még nem volt minden, az összecsapást követően az oldal kitett egy képet az éppen az eredményhirdetésre váró Hámori Lucáról, méghozzá azzal a kiírással, hogy "Sírj csak többet"

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!