Vágólapra másolva!
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben többek között visszatekintett a napokban véget ért nyári olimpiára, de a változó (sport)világrendről és persze a magyar futballról is beszélt.

"Titokban nyolcat reméltem, amikor a Schmitt Pál elnök úr bemondta a maga öt várható aranyérmét, az szíven ütött, mert ő mégiscsak ért hozzá, szemben velem. Lehetett volna éppen nyolc is az aranyérmeink száma, mint ahogy lehetett volna négy is. Tehát ez a hat, ez derekas helytállás" - mondta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy most is bejöttek-e az előzetes várakozásai az aranyérmek számát tekintve. Hozzátette, ha a jelent nézzük, akkor elfogadható, és azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat.

Orbán Viktor büszke a magyar sportolókra
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

"Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő. Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai elmennek mellettünk. Ráadásul mindegy, hogy tetszik nekünk vagy nem, a klasszikus sportágak mellé jönnek új sportágak is, nem lehet kimaradni az új sportágakból. Ez nehéz szakmai feladat, amit majd az olimpiai bizottságnak kell megoldania, de nem mondhatunk le az olimpia programjába bekerülő új sportágakban elérhető esélyeinkről, mert ezzel hátrasoroljuk magunkat."

Orbán Viktor: Óriási teljesítmény őrizni a helyünket

Arra a felvetésre, miszerint Fábián László, a MOB főtitkára azt mondta nagy fejlődés az, hogy tartjuk magunkat, így reagált a miniszterelnök.

"Óriási teljesítmény őrizni a helyünket, ehhez legalább annyi energiát kellett most mozgósítani, mint korábban az előrelépéshez. Ebben a főtitkár úrnak igaza van. De Szilágyi Áron igazsága erősebb. Még az előző olimpia után olvastam tőle: ami ma elég, az holnap kevés. Másik kérdés, hogy a hagyományaink és a képességeink alapján hova lőjük be magunkat, mi a reális elvárás Magyarországgal szemben, egyáltalán lehet-e elvárás? A sport nem matematika, a formaidőzítés, a váratlanul megjelenő új kihívók – mi is okoztunk meglepetést tekvandóban – befolyásolják az eredményeket, nem lehet úgy elvárni a sporttól a sikereket, mint régen a termelési mutatókat a szocializmusban" - mondta Orbán Viktor. Hozzátette, valahogy azonban mégiscsak meg kell fogalmazni, hogy nagyjából hol van a mi helyünk a világban.

Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott interjújában az is elmondta, vannak ki nem használt lehetőségeink.

"A sportvezetésnek szerintem feladata, hogy ezt észlelje. Például különleges dolog, hogy kerékpárban ilyen jól szerepeltünk. Azt mutatja, hogy van valami nehezen megfogalmazható rejtélyes kapcsolat a sportág meg a magyarok között."

Milák Kristóf olyan zseni, akin nem lehet eligazodni, és nem is kell

Magyarország miniszterelnöke Milák Kristóffal kapcsolatban is elmondta a véleményét.

A zseniken nem lehet eligazodni. A napokban éppen beszélgethettem vele egyébként, remek beszélgetés volt, de világossá vált számomra, hogy olyan zseni, akin nem lehet eligazodni, és nem is kell.

Én is emberekből építek várat, mint az edzők, a kormány is így működik. Sok tehetséges emberből kell végül csapatteljesítményt kihozni. De vannak öntörvényű zsenik, ahol a legtöbbet akkor használunk, ha nem szólunk bele, hogy ők hogyan csinálják. Rájuk kell hagyni. Magyarországon mindig lesznek olyan zsenik, akiket egész másképp kell kezelni. A futballban volt Varga Zoli, az úszásban van Milák Kristóf, az öttusában volt Balczónk. Nem tudjuk egy kaptafára felhúzni őket, ők született zsenik. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. De nem kell minden magyar géniusz teljesítményét megértenünk. Egyszerűen csak örülnünk kell, hogy van. A vezetők ilyenkor ne akarják visszasámfázni őket abba a modellbe, ami egyébként tízből kilenc embernek sikeres. Tudnék példát hozni a politikából is. Segíteni, bátorítani és hagyni. Hogy ez kihozza-e Milák Kristófból azt, hogy a pillangón túl még más számokban is megveri a világot, majd kiderül. Lehet, hogy egyszer csak beugrik a medencébe, és megint meglep mindenkit. Figyelem az Amerikából jövő híreket, és talán Kós Hubert esetében is számíthatunk többre. Ha van két-három korszakos emberünk, egyszerre vívásban, kajak-kenuban meg úszásban, akkor sorjáznak az aranyak. A korszakos zseni két-három aranynál kezdődik."

Milák Kristóf igazi zseni
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

Azzal kapcsolatban, hogy a régiós éremtáblázaton szembetűnő az előnyünk, sőt mintha nőne, így vélekedett:

Igen, de én az ellenkezőjét vonom le, mint amit erről olvastam. Az jó, hogy mi versenyzünk a régiós országokkal, és az élen vagyunk. De nekünk az nem jó, ha ők nincsenek állandóan versenyben velünk.

Sikeresebb románokat, sikeresebb horvátokat, még több aranyérmet a szerbeknek, érmeket a szlovákoknak, mi ebben vagyunk érdekeltek. Ha valaki azt gondolja, hogy Magyarország a régióból kiszakadva tartósan sikeres lehet, az a sportban is és a politikában is téved. Közép-Európának kell sikeresnek lenni."

A csapatsportok tekintetében úgy vélekedett Orbán Viktor, hogy a klasszikus csapatsportágak mindegyikében ott kellene lennünk az olimpián, de legalábbis a vízilabdán és a kézilabdán túl is fociban, a kosár- és röplabdában is folyamatosan nyitva kellene legyen az esély.

"Ami a pólót illeti, nem hiányt érzünk, hanem csalódást. Eleve csalódottak vagyunk vízilabdában, ha nem nyerünk, innen indulunk. És most nem ezüstérmünk van, hanem negyedik helyünk. Szoktak időnként panaszkodni, hogy Magyarországon csak az aranyat respektálják az emberek. Ez félreértés, nem így van. Magyarországon az emberek jó ítélőképességgel rendelkeznek a sportteljesítmények területén is."

Orbán Viktor külön kiemelte RasovszkyKristóf aranyérmét a körülmények miatt:

"Minden győzelem csodálatos, volt egy epikus győzelmünk is, Rasovszky Kristófé. Ott, abban a Szajnában, aminek először is áramlása van, másrészt a fene se tudja, hogy mi van benne, ahogy az élre áll, és mindegy, mi történik, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is megnyeri! Egy olyan sportágban, ahol soha magyar férfi olimpiai aranyat nem nyert. Aki győzni akar, azt semmi nem zavarhatja meg, főleg nem pszichologizál, hogy teher van rajta, meg mit fognak gondolni. Teljesen mindegy, ha a Föld összeér az éggel, akkor is nyerni fogok. Ez az, ami a bajnokot megkülönbözteti mindenki mástól."

RASOVSZKY Kristóf
Rasovszky Kristóf ihetetlen teéjesítményt nyújtott a Szajnában 
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/Párizs, 2024. augusztus 9. Az aranyérmes Rasovszky Kristóf a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszterelnök már a jövőt is érintette az interjúban. "Az első összegzést már elvégeztem, mert amikor az olimpia zárónapján Gulyás Michelle befutott, és megnyerte a viadalt, akkor a gyorsértékelést 

elküldtem a sportállamtitkárnak, SMS-ben. Ez egy szóból állt, így hangzott: 'Maradhat.' Ezért azt biztosan tudom mondani, hogy a következő olimpiai periódusnak a mostani sportállamtitkárral, Schmidt Ádámmal vágunk neki. 

És már a napokban dolgozom vele, épp az olimpia értékelésének a módszertanát tekintjük át. Küszöbön áll újabb sportágfejlesztési megállapodások láncolata, amit az államtitkár úrnak kell tető alá hozni."

Mi lesz a budapesti olimpiával? 

Gyulay Zsolt MOB-elnök Párizsban úgy fogalmazott, hogy százszor jobb olimpiát tudnánk rendezni, erre így reagált Orbán Viktor: "A százas szorzó talán túlzás, ha nem is óriási." Majd az is kiderült, mi a helyzet a budapesti olimpiával:

"Ha egyszer bementél egy zsákutcába, és kihátráltál, még egyszer ugyanoda ne kanyarodj be. Nyilvánvaló, hogyha a budapesti városvezetés nem támogatja a budapesti olimpiát, akkor nem lesz olimpia. A kormány megfeszülhet, akkor sem. Annyit tehetünk, hogy az olimpiai bizottság számára minden feltételt rendelkezésre bocsátunk, hogy az olimpia rendezésére fölkészülhessenek. Ha az olimpiai bizottság úgy dönt, hogy akarunk olimpiát, és Budapest mellé áll, akkor nincs kétség, a kormány ezer százalékkal támogatja. De mi nem tudjuk a hiányzó akaratot, elszántságot és szándékot pótolni. Ez egy budapesti ügy és egy budapesti döntés."

Hozzátette, az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta. Már most is itt volt, már elhozhattuk volna a mostanit is, de a 36-osat, ha akarjuk, el tudjuk hozni.

Nem hiszem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett elveknek bármely más helyszín jobban megfelelne, mint Budapest, illetve Magyarország."

Az interjúban nem maradhattak el a párizsi olimpiai nagy port kavaró eseményei, például, hogy ki tekinthető női sportolónak, vagy éppen az agresszív ideológiától fűtött megnyitó.

"Nem szeretek olyan világmagyarázatokkal kelni meg feküdni, amelyek tönkreteszik az ember optimizmusát. De az is hiba lenne, ha nem látnánk, hogy minden, ami nekünk fontos, totális támadás alatt áll. A politikában is, de a sportban is, a médiában, a szórakoztatóiparban, mindenütt. A nemzeti identitás, amely nélkül egy magyar számára az egész világnak nincs is értelme, olyan támadások alatt áll, olyan inzultusokat szenved el, amik korábban példátlanok voltak. Ami korábban nacionalizmusnak tűnhetett, az ma létkérdés, mint a kenyér. Muszáj patriótaként kiállnunk a hazánk és a nemzeti identitásunk mellett, mert egyébként felemésztik a támadások. Ugyanez a helyzet a nemi identitás kérdésében is. Én még abban a világban születtem, és Magyarország még abban a világban is van, ahol úgy tudjuk, hogy az ember vagy férfi vagy nő. Nyugaton már úgy gondolják, hogy az ember nem bináris lény… Hanem akkor micsoda? Itt óriási bajok vannak, kérem."

A magyar foci is tud még előrébb lépni

Az olimpiai mellett természetesen a magyar futball helyzete sem maradhatott ki a beszélgetésből. Mit mit ahhoz Orbán Viktor, hogy soha ennyi magyar csapat nem volt versenyben az európai kupákban a főtáblára kerülésért?

"Elégedetlen vagyok ezzel a helyzettel. Jobb, mint volt, de messze van attól, mint amit akarunk. 

Szerintem nagyon kell utálni a kormányt, nagyon kell utálni a magyar labdarúgást, talán még a saját hazáját is annak, aki azt akarja mondani, hogy nincsenek pozitív változások ebben a sportágban is. Épelméjű ember ezt nem mondhatja. Arról lehet vitatkozni, sőt kell is, hogy elég tempósan fejlődünk-e. Én azok közé tartozom, akik gyorsabban szeretnének fejlődni" 

- mondta Orbán, aki hozzátette, alig várja, hogy beálljon az az állapot, amikor a magyar élvonalban, nemcsak az NB II-ben, hanem a magyar első osztályban is a tíz mezőnyjátékosból legalább öt magyar.

"Ma már látom az akadémiákról kikerülő srácokban azt a tehetséget és képességet, hogy legalább tizenkét magyar csapat mezőnyjátékosainak a felét ki lehet állítani ezekből a magyarokból. És nem tesszük. Ideértve még a Puskás Akadémiát is, mi sem tartunk még itt. Amikor majd öt-hat saját nevelésű játékos lesz a gyepen, és négy-öt meg külföldi, akkor mondhatjuk, hogy na, ez már az, amire gondoltunk."

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!