Rasovszky Kristóf a szám világbajnoki címvédőjeként és a tokiói olimpia ezüstérmeseként már az első méterek után a mezőny élére állt, és ezt a pozícióját magabiztosan tartotta, sőt, 3,5 km-t követően a veszprémi versenyző némileg növelni is tudta az előnyét a többiekkel szemben. Mindeközben Betlehem Dávid is stabilan úszott a Rasovszkyt üldöző bojban, az első tíz között.
A "Balatoni Cápa" taktikájának a része volt az, hogy az első helyre állt már a verseny elején, mert az eddigi tapasztalatai alapján a sűrű mezőnyben előfordulhatnak kisebb "verekedések" és ezekből általában nehéz jól kijönni. Azonban ezzel a stratégiával ezt el lehet kerülni és csak az úszásra koncentrálni.
Féltáv után Florian Wellbrock úgy gondolta, hogy átveszi a vezetést a magyar versenyzőtől, azonban Rasovszky nem sokáig engedte a német címvédőt elöl menni és visszavette az első helyet.
Mindeközben Betlehem Dávid továbbra is kiválóan tartotta a pozícióját a legjobb tízben, hol a nyolcadik, hol a hatodik helyen úszva. Az utolsó körben, amikor már csak 1700 méter volt hátra a versenyből, akkor Rasovszky begyújtotta a rakétákat és egyedül csak a német Oliver Klemet tudta a "lépést" vele tartani, míg a többiek jó pár méterrel leszakadva követték őket.
A 27 éves veszprémi úszó a másik némettel szemben sem hagyta magát, az utolsó száz métereken is az élen úszott. Hősies küzdelmet láthattak a nézők több mint egy és háromnegyed óra versenyzést követően és az aranyérem sorsa még itt sem volt biztos, nagyon szoros volt a hajrá, az első négy gyakorlatilag libasorban úszott egymás mögött.
Az utolsó métereken aztán Rasovszky azért úszott, hogy az első magyar férfi sportoló legyen, aki aranyérmet nyert a 10 km-es távon az olimpián. A 27 éves úszó végül csodás hajrával megnyerte az aranyérmet, míg Betlehem Dávid a végén óriásit úszva a harmadik helyen csapott a célba!