Vágólapra másolva!
Hét pontra nőtt az éllovas Bayer Leverkusen előnye a Bundesligában, miután a 30. fordulóban magabiztosan legyőzte a sereghajtó 1. FC Kölnt. A második helyen álló Borussia Dortmund vasárnap lép pályára, s ha a papírformát realizálva nyer az 1860 München ellen, akkor csökkenhet a hátránya.

Noha nem kapott ki a Bayern München, a Werder elleni müncheni 2-2-es döntetlen vereséggel ér fel, pláne úgy, hogy a brémaiak az utolsó percben egyenlítettek. A találkozó elején Lisztesék voltak veszélyesebbek - éppen a magyar középpályás két jó passzának köszönhetően -, de aztán a Bayern asemmiből gólt szerzett: a 21. percben a brémai védők röviden szabadítottak fel, Effenberg remekül észrevette az üres területre befutó Pizarrót, aki közelről nem is hibázott (1-0). Két perccel később furcsa körülmények között egyenlített a Werder: a 16-oson belül Frings fel akart ugrani fejelni, de Linke visszanyomta a talajra, s ezért a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Ailton értékesített (1-1).

Nem sokkal később Lisztes kapott lerántásért sárga lapot, ez volt az ötödik figyelmeztetése, ezért a következő fordulót ki kell hagynia. A 42. percben Ailtonnak volt lehetősége, de Kahn hárított.

A második félidőben nagy rössel kezdtek a hazaiak, rögtön a kezdést követően N. Kovac fejelt mellé, majd az 55. percben ismét váratlanul szerezte meg a vezetést a Bayern. Egy beadást követően Krstajicról Santa Cruz elé került a labda, ő pedig közelről bevágta (2-1). A 65. percben egy Bode, Ailton akciót követően a brazil mellé lőtte a labdát. A 74. percben Pizarro 22 méteres szabadrúgását védte Rost, majd az utolsó pillanatok egyikében szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Banovic beadását Krstajic fejelte a Bayern kapujába (2-2). Lisztes annak ellenére nem játszott rosszul, hogy a 61. percben lecserélték.

"Az első félidőben még fáradtak voltunk, rengeteg problémánk volt, a Werder lényegesen gyorsabban játszott" - nyilatkozta Ottmar Hitzfeld, a címvédő trénere, majd önkritikát gyakorolva megjegyezte: "ahelyett, hogy a 3-1-re törekedtünk volna, tartani akartuk az eredményt, s ez két pontunkba került."

A listavezető Leverkusen 2-0-ra verte a Kölnt, ezzel megugrott az élen, igaz, a Dortmund csak vasárnap játszik. Toppmöller, a Bayer szakvezetője egyelőre óvatos: "Berbatov lábában volt legalább még egy gól, de a lényeg, hogy meccsről meccsre haladunk. Most kedden iszonyatos találkozó vár ránk a Liverpool ellen, de megyünk a csoda elébe."

Csodálatos a Hertha szereplése is, idegenben 3-1-re verte a Wolfsburgot, Király és Dárdai is játszott, a középpályást az utolsó percben cserélte le Götz edző. A Hertha szakvezetője annak ellenére örült, hogy a három gól mellett csapata sok lehetőséget kihagyott. Annak viszont örült, hogy a gárda idegenben agresszívan kezdett.

Huub Stevens, a Schalke edzője a Hamburg elleni 2-0-s győzelmét követően nyilatkozott: "Jól kezdtünk, de aztán elvesztettük a fonalat, így végül örülök a kétgólos sikernek." Nem örült viszont a döntetlennek Eduard Geyer, a Cottbus trénere. Elsősorban az bosszantotta, hogy együttese 2-0-ra is vezetett, mégis 3-3 lett az eredmény a Mönchengladbach ellen. Miriuta mind három gólból oroszlánrészt vállalt átadásaival, de az ellen már ő sem tehetett semmit, hogy 5 perccel a találkozó vége előtt Piplica kapus öngólt vétett. Erre mondják, hogy a szegény embert még az ág is húzza.

Bundesliga, 30. forduló:
Bayer Leverkusen - 1. FC Köln 2-0 (2-0)
gól:
Butt (13., 11-esből), Lucio (25.)

Bayern München - Werder Bremen 2-2 (1-1)
gól:
Pizarro (21.), Santa Cruz (55.), illetve Ailton (23., 11-esből), Krstajic (90.)

FC St. Pauli - 1. FC Kaiserslautern 1-1 (0-0)
gól:
Meggle (69., 11-esből), illetve Lincoln (48.)
kiállítva: Held (21.), illetve Strasser (89.)

Hansa Rostock - 1. FC Nürnberg 1-0 (1-0)
gól:
Arvidsson (3.)

VfL Wolfsburg - Hertha BSC 1-3 (1-2)
gól:
Klimowicz (35.), illetve Hartmann (25.), Preetz (28.), Marx (48.)

Energie Cottbus - Borussia Mönchengladbach 3-3 (2-1)
gól:
Topic (31.), Kaluzny (34., 70.), illetve Asanin (37.), Münch (64., 11-esből), Piplica (85., öngól)

FC Schalke 04 - Hamburger SV 2-0 (2-0)
gól:
Mpenza (8.), Sand (39.)

A Borussia Dortmund-1860 München és az SC Freiburg-VfB Stuttgart mérkőzéseket vasárnap játsszák.

Thury Gábor

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Korábban:

Lisztesék kapusa gólt szerzett a Rostock ellen

Fórum:

Melyik a legerősebb bajnokság?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!