Vágólapra másolva!
Még a csapatok táblázaton elfoglalt helyének ismeretében is nagyon alacsony volt a Loki és a Sopron összecsapása.

Debrecen - Sopron 0-0
Debrecen, 2000 néző
vezette: Világi
Debrecen: Bíró - Bernáth, Aleksic, Kuttor, Szekeres - Kiss Z., Vadicska, Majoros, Böőr - Kerekes, Nenadic.
Sopron: Farkas - Orabinec, Vincze, Szabados, Prazenica - Pintér, Somogyi, Tóth I., Nagy T. (Fehér 69.) - Sira (Javrujan 78.), Tóth M. (Horváth 87.).
sárga lap: Majoros (42.), illetve Vincze (42.)

23. perc: Böőr 23 méterről vette célba a kaput, a bal alsó sarokba tartó erős lövését Farkas bravúrral ütötte szögletre.

32. perc: Somogyi remek labdával indította Tóth Mihályt, aki lerázta védőjét, majd 14 méterről a kifutó Bíró felett centiméterekkel emelt a léc fölé.

33. perc: Jobb oldali beadást követően Kerekes öt méterről a kapus kezébe fejelte a labdát.

73. perc: Tóth Mihály 24 méterről leadott lövését Bíró remek védéssel tolta szögletre.

85. perc: Tűzijáték alakult ki a vendégek tizenhatosán belül, a labda ide-oda pattogott, végül Böőr elé került, aki 14 méterről egyből tüzelt, Farkas azonban ismét a helyén volt, és a léc alá tartó labdát óriási reflex-szel fölé ütötte.

Az utóbbi évek talán leggyengébb meccsét láthatták a nézők Debrecenben. Mintha nem is a kiesés elkerüléséért harcoló két együttes lépett volna pályára. Eseménytelenül, unalmasan teltek a percek, helyzet alig-alig akadt, ami pedig volt, azt is csak nagy jóindulattal lehetett "komolyabb" gólszerzési lehetőségnek nevezni. A debreceniek játékában semmi tudatosság nem volt felfedezhető, Böőrék elképzelés nélkül játszottak, ráadásul rengeteg technikai hibával. A vendégek játékát Somogyi jól fogta össze, remek labdákkal tömte a társakat, a mezőnyben tetszetősen fociztak a soproniak, ám a kapu előtt nekik is elfogyott a tudományuk. Az utolsó húsz percben valami labdarúgásra emlékeztetőt is láthatott a publikum, ám ettől sem jött lázba, sőt ahogy teltek a percek, egyre türelmetlenebb lett. A drukkerek nem kímélték a hazai csapat futballistáit, Vadicskáék a lefújás után kaptak "hideget-meleget".

Dajka László (Debrecen): "A hozzáállással, az akarással, valamint helyenként a játékkal is elégedett voltam. Mindez azonban kevés volt a győzelemhez, csatáraink egyszerűen képtelenek gólt lőni. A napokban leülök a vezetőséggel tárgyalni, kíváncsi vagyok, ők vajon hogyan látják a kialakult helyzetet. Amennyiben úgy gondolják, hogy mással jobban menne a csapatnak, minden további nélkül felállok a kispadról."

Farkas József (Sopron): "A mérkőzés végig úgy alakult, ahogy terveztük. Szervezett játékunkkal rászolgáltunk az egy pontra."

Takács Tibor

Ajánlat:

Korábban:

MTK-FTC örökrangadó a tragédia árnyékában

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!