Teljes a káosz a Hamburg vezetőségében

Két évvel ezelőtt a hamburgi drukkerek úgy érezték, csapatuk végre ismét hagyományainak megfelelően szerepel, és elindulhat felfelé. A HSV az 1999/2000-es idényben a harmadik helyen végzett, márpedig dobogós helyezésre a kikötővárosban 1987 óta nem volt példa, ráadásul az együttes látványos támadófutballt játszott. Az azóta eltelt két év eseményei azonban azt mutatják, hogy mindez csupán pillanatnyi fellángolás volt, és jelenleg a vezetőségben teljes káosz uralkodik.

A klub a kilencvenes években a középmezőnyben szerénykedett, ráadásul az egyesület élén sem volt a legmegnyugtatóbb a helyzet, az egyesületet állandóan belső konfliktusok jellemezték. A HSV elnöke akkoriban a legendás futballista, Uwe Seeler volt, aki 1998 nyarán unta meg az állandó vitákat, és lemondott posztjáról. Utódjául nem egy embert választottak meg, hanem egy igazgatótanácsot hoztak létre, amelynek élére Werner Hackmannt nevezték ki, aki korábban az egyesület üzleti vezetőségében dolgozott, a sportigazgató pedig a klub egykori futballistája, Holger Hieronymus lett. Utóbbi öt éven keresztül szolgálta a HSV-t, és részese volt a klub legnagyobb sikereinek: két bajnoki címet és egy BEK-et nyert a hamburgiakkal, 1985-ben, 26 évesen pedig térdsérülése miatt kellett visszavonulnia.

Az új sportigazgató kijelentette: egy-két éven belül ismét a német labdarúgás egyik fellegvárává teszi a HSV-t, és eleinte úgy tűnt, hogy ígéretét be is váltja. Elkezdődött a Volkspark-stadion kibővítése, és a pályán is javultak az eredmények: előbb hetedik, majd 2000 nyarán harmadik lett a csapat, és ez utóbbinak köszönhetően kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájára. Minden a lehető legjobb úton haladt tehát, de a "hegymenet" ezzel a bronzéremmel véget is ért, és azóta csak romlik a gárda teljesítménye. A 2000/2001-es szezonban kis híján kiesett a csapat, csak a 13. lett, és a legutóbbi idényben sem tudott sokat javítani helyzetén, ekkor sem tudott bekerülni az első tízbe.

Az igazgatótanács pedig egyre inkább Hieronymust tette felelőssé a gyenge szereplés miatt. Tavaly szeptemberben a vezetőség például az edző, Frank Pagelsdorf menesztése mellett foglalt állást, annak ellenére, hogy mind Hieronymus, mind Hackmann további bizalmat szavazott volna a trénernek. Az igazi komédia azonban csak ezután kezdődött: Pagelsdorfot menesztették, ám egyetlen lehetséges utóddal sem tudtak megegyezni, így két találkozó erejéig Hieronymus ült le a kispadra. Kevés sikerrel: az első összecsapáson a HSV otthon kapott egy négyest a Werder Brementől, majd az 1. FC Nürnberg ellen gól nélküli döntetlen született. Később aztán az osztrák Kurt Jara lett a vezetőedző, akinek vezetése alatt a gárda javított helyzetén, és végül a 11. lett. A szakembert természetesen Hieronymus hozta a klubhoz, és a nyári átigazolások ügyében is ők ketten kezdték meg a munkát a bajnokság befejeztével.

A sportigazgató szerződése 2003 januárjáig szólt, így kezdett esedékessé válni az esetleges hosszabbítás, de az igazgatótanács egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy Hieronymusnak maradnia kell. Az ellenzéket a tanács egyik legbefolyásosabb tagja, Udo Bandow vezette, aki kijelentette: a jelenlegi helyzetben a testület kötelessége, hogy más alternatívák után nézzen. A jólértesültek szerint a dolog hátterében az állt, hogy Bandow a válogatott futballistát, Oliver Bierhoffot szerette volna felkérni sportigazgatónak: nem csoda, ők ketten ugyanis jó barátnak számítanak. A tanács pedig június 18-án meghozta döntését: Hieronymus 2003 januárjában lejáró szerződést nem hosszabbítják meg, addig azonban ő tölti be a sportigazgatói posztot.

A gyengébb szereplés miatt tehát a volt profi lett a bűnbak, a tanács szerint ugyanis az ő irányítása alatt végrehajtott, összesen 79 transzfer (játékoseladás, illetve -vétel) közül csak kevés volt sikeres. Szó se róla, az elmúlt öt évben volt néhány alapos melléfogása a HSV-nak: 1998 nyarán 1,2 millió márkát fizettek a jugoszláv Vranja Grubacért, két évvel később 2,5 milliót a cseh Marek Heinzért, és 5,5-et Marcel Ketelaerért, akik egyértelműen nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és arra is kevesen emlékeznek, hogy Szergej Kirjakov, Martin Dahlin vagy éppen Thomas Doll is megfordult Hamburgban az elmúlt években. Emellett ingyen vagy aprópénzért elengedték Richard Golzot, aki az SC Freiburgban második virágkorát élte, a fiatal Thomas Ernstet, és ingyen távozott Hasan Salihamidzic és Hans-Jörg Butt is. Hieronymus csak kevés transzferre lehet büszke, így Niko Kovac ingyen megszerzésére, akit később 11 millióért adtak el, vagy Szergej Barbarez szerződtetésére.

Ugyanakkor azt sem lehet elhallgatni, hogy a Hamburg most tulajdonképpen csak oda tért vissza, ahol a kilencvenes évek nagy részében szerepelt, hiszen Hieronymus érkezése előtt hét idény alatt mindössze egyszer sikerült az első nyolcba bekerülni, ami az új sportigazgatóval az első két idényben összejött. Arról nem is beszélve, hogy az igazgatótanács azt ugyan tudja, hogy kivel nem akar dolgozni, de igazi koncepciója nem nagyon van. Így volt ez tavaly ősszel is, Pagelsdorf menesztése idején, amikor a trénerrel ugyan szerződést bontottak, de utódja nem volt, és így Hieronymus vált nevetség tárgyává.

Hogy ki lesz az új sportigazgató a jövő évben, azt egyelőre nem tudni; többek között Arie Haan, Rune Bratseth vagy éppen Willi Lemke nevét rebesgetik. Utóbbi azonban csak 2003 májusában érkezhet, hiszen a brémai képviselői mandátuma akkor jár le. Könnyen lehet, hogy ő nem is sportigazgató lesz majd: az igazgatótanács elnöke, Werner Hackmann ugyanis máris bejelentette, hogy kontraktusa végével ő is távozik. Az ő szerződése pedig 2003 májusában jár le.