Tökölit dicsérik a törökök
1900. január 01. 00:00
A francia lapok könnyű győzelemként értékelik a Paris Saint-Germain Újpest felett aratott 3-0-s sikerét. A Le Figaro szerint a győzelem "kétségtelenül elég lesz a két hét múlva esedékes visszavágóra." A Le Parisien cikkének címe szerint "egy félidő is elég volt" a győzelemhez. A lap szerint kétség sem férhetett a hazai győzelemhez, s a továbbjutást sem fenyegeti semmi, ennek ellenére Luis Fernandez mester óvatosságra int. "Nem vitás, jó eredményt értünk el, nem sajnálkozom. De nem felejtem el a tavalyi, Rapid Wien elleni párharcot. Amikor az első mérkőzésen 4-0-ra nyertünk, ám a visszavágón, húsz perccel a találkozó vége előtt 0-2 volt az eredmény." 'Párizs aggodalom nélkül', hirdeti a L'Equipe, az ország vezető sportnapilapja.
"A mutatott játékkal abszolút elégedett vagyok, sajnálom, hogy bosszantó védekezési hibák miatt kaptuk a gólokat. Az eredmény nem tükrözi hűen a látottakat. A PSG nem becsült le bennünket, a lehető legjobb teljesítményt nyújtotta ellenünk" - értékelt Szabó András, az újpestiek szakvezetője.
"Ugyanúgy játszottunk, mint a Strasbourg ellen, persze a gyors nyitógól megkönnyítette a helyzetünket. A bajnokság ugyanolyan fontos nekünk, mint az UEFA-kupa, így készülünk a Bastia ellen" - mondta Jerome Leroy, a PSG középpályása.