Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Hadvezérek egymás közt: ezúttal Wenger fogadhatta Hiddink gratulációját Fotó: EPA

A BL előző kiírásában az Arsenal hat idegenbeli mérkőzéséből ötöt elveszített, a hatodikon pedig döntetlent játszott, így lehetett bármilyen kiváló formában a londoni gárda, a szurkolók kicsit tartottak a PSV elleni, eindhoveni meccstől.

Az mindenképpen megnyugtatólag hatott rájuk, hogy a 2000-es UEFA-kupa döntő után ismét a csapatban köszönthették egy idegenben lejátszott nemzetközi kupameccsen Dennis Bergkampot, aki autóval egy nap alatt tette meg azt az utat, amit a többiek repülővel pár óra alatt.

Az Ágyúsok fanatikusainak magán a mérkőzésen már nem kellett sokat izgulniuk, hiszen mindössze 21 másodperc telt el, amikor a brazil Gilberto Silva megszerezte számukra a vezetést. Ez volt a BL történetének leggyorsabb találata, és nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük: ezt a rekordot nem lesz egyszerű megdönteni. A PSV-t egyáltalán nem sokkolta a bekapott gól, és heves rohamozásba kezdett, ám mindössze két érvénytelen találatig, és pár hatalmas, ám kihagyott helyzetig jutott.

PSV - Arsenal 0-4
Dortmund - Auxerre 2-1


Nem sok kellett hozzá, hogy az A csoport másik találkozója is egy villámgóllal kezdődjön, hiszen a dortmundi Éwerthon az első másodpercekben helyzetbe került, ám elhibázta a lehetőséget. A hatalmas hazai nyomás azonban gyorsan eredményt hozott, nem sokkal később Radet addig szerencsétlenkedett a saját tizenhatosánál, amíg szerelték, és Koller közelről nem hibázott.

Csoportállások/sport/focivilag/bl/20020917csoportallasok.htmlProgram, eredmények/sport/focivilag/bl/20020829abajnokok.htmlSMS-tudósítás/sport/focivilag/bl/20020913smstudositas.htmlCsapatok/sport/focivilag/bl/20020913bl20022003.html

A Dortmund ezt követően érthetetlenül visszavett a tempóból, és hagyta érvényesülni az Auxerre-t, amelynek két csatára, Kapo és Mwaruwari rengeteg gondot okozott a Borussia védőinek. A franciák a kapu előtt azonban rendre rossz megoldást választották, így az eredmény sokáig változatlan maradt, amikor pedig változott, akkor nem az ő javukra.

Az ebben a szezonban először pályára lépő brazil gólvágó Marcio Amoroso rögtön góllal bizonyította klasszisát, de a német drukkerek hiába gondolták, hogy eldőlt a meccs, mert a vendégek rögtön szépítettek, és így egészen az utolsó percig izgalmas volt a találkozó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!