Botrányos események kísérték a Fenerbahce-Panathinaikosz UEFA-kupa mérkőzést. Az isztambuli stadionba érkező török és görög külügyminisztert is műanyag székekkel és palackokkal dobálták meg. A rendfenntartók időben közbeléptek, így a politikusok biztonságban elfoglalhatták helyüket. Ekkor azonban a két szurkolótábor egymás ellen fordult. A dobálózás folytatódott, s a jelentések szerint több vendégdrukker megsérült.
Az incidens azért is kellemetlen, mert a szurkolók előzetesen egyeztettek, s megígérték, hogy a párharc mindkét összecsapásán (a visszavágót november 14-én rendezik) fokozott figyelmet fordítanak kedvenceik sportszerű bíztatására.
A mérkőzés érdekessége, hogy első alkalommal találkozott török, illetve görög együttes a nemzetközi kupaporondon. A mérkőzés egyébként 1-1-es döntetlennel végződött.
A két állam között évtizedek óta igen feszült a diplomáciai viszony: állandóak a területi viták az Égei-tenger, illetve a kettéosztott Ciprus szigetének fennhatósága körül. A rendbontás vélhetően jelentősen rontja a 2008-as közös görög-török Európa-bajnoki pályázat esélyeit. A hat év múlva sorra kerülő eseményre Magyarország is kandidál.
Fenerbahce (török) - Panathinaikosz (görög) 1-1 (1-1)
gól: Washington (42.), illetve Baszinasz (15.)