Ketten az ötvenből
1900. január 01. 00:00
A lengyel származású csatár az SG Blaubach-Diedelkopfban kezdte pályafutását, majd az FC Homburgban focizott, 1999-ben került szeretett egyesületéhez, az 1. FC Kaiserslauternhez, de ekkor még csak az amatőrök közé. 2000 januárjában profi szerződést ajánlottak neki, de Klose kijelentette, hogy még nem elég érett ehhez, s maradt az amatőrök között. Fél évvel később aztán már aláírt a kluboz, majd miután Andreas Brehme lett az edző, lehetőséget kapott a felnőttek között, amivel élni is tudott. Első idényében kilenc gólt ért el, bár a lengyelek is szívesen látták volna válogatottjukban, mégis Rudi Völler meghívását fogadta el. A vébéselejtezők során sorsdöntő gólokat szerzett Albánia és Görögország ellen.
A tavaszi szezonban a Kaiserslautern egyik legjobbja volt, 13 bajnokin kilenc alkalommal volt eredményes, és valósággal a vállán vitte a Vörös Ördögöket, nem ő tehetett arról, hogy a csapat lecsúszott a nemzetközi kupaszereplést érő helyezésekről. Teljesítményének köszönhetően a válogatottban is alapember lett, a vébét megelőző barátságos mérkőzéseken ontotta a gólokat, nem jelentett tehát meglepetést, hogy az első csoportmeccsen a szaúdiak ellen is ott volt a kezdő tizenegyben. Ez a találkozó a német gárda, és főleg Klose gálaelőadása lett, az ázsiai csapat szinte semmilyen ellenállást nem fejtett ki, és a támadó mesterhármast ért el - mind a három gólt fejesből szerezte.
A következő találkozón az írek ellen megint fejjel volt eredményes, Kamerun ellen pedig bebizonyította, hogy lábbal is kiválóan bánik a labdával: előbb kiváló gólpasszt adott Bodénak, majd maga is betalált, természetesen fejjel. Ekkor már a World Cup egyik legnagyobb sztárjaként emlegették, ami úgy látszik, megártott neki, mert többször nem volt eredményes, csak egy kapufáig jutott az amerikaiak ellen, az elődöntőben és a döntőben pedig egyenesen csalódást okozott. Pedig ha tudta volna, hogy mi következik.
Ősszel ugyanis a 'Lautern teljesen csődöt mondott, a gárda az utolsó helyen is állt a Bundesligában, és ez Klosét is demoralizálta: 14 meccsen háromszor volt eredményes, és bár mindenki tőle várja a csodát, egymaga nem képes megmenteni a Vörös Ördögöket.