Vágólapra másolva!
Tizennégy országot érintő hét pályázat érkezett az Európai Labdarúgó Szövetséghez a 2008-as kontinenstorna lebonyolítására. A magyarok mellett Oroszország, valamint Skócia Írországgal, Ausztria Svájccal, Görögország Törökországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, illetve az észak-európai - finn, dán, norvég, svéd - négyes adna otthont a viadalnak.

Tervezett helyszínek:
Moszkva, Luzsnyiki-stadion (felújítandó, 79 ezer férőhely)
Szentpétervár (40 ezer férőhely)
Volgograd (45 ezer férőhely)
Szaratov (40 ezer férőhely)
Kazany (39 ezer férőhely)
Krasznodar (39 ezer férőhely)
Szamara (37 ezer férőhely)
Rosztov (33 500 férőhely)
Tartalék helyszín: Moszkva, Lokomotiv-stadion (30 ezer férőhely)

Költségvetés:
Az Eb-rendezés mintegy 1,33 milliárd euróba kerülne, a szervezők több mint 70 millió eurós haszonra számítanak.

Futballtörténelem:
Az első szovjet bajnokság 1922-ben kezdődött meg, de a klubok csak az 1930-as évek közepén csatlakoztak. Az első igazi orosz pontvadászat 1992-ben rajtolt. A vezető klubok - a kilencszeres bajnok Szpartak, valamint a Lokomotiv, a CSZKA és a Dinamo - a fővárosból kerülnek ki.

Kiemelkedő eredmények:
A szovjet válogatott Európa-bajnok volt 1960-ban, 1964-ben, majd 1972-ben és 1988-ban a második helyen végzett. Az olimpiákon kétszer, 1956-ban és 1988-ban született szovjet siker. Az utánpótláscsapat (U20) 1977-ben világbajnok lett, míg az U21-es együttes 1990-ben ünnepelhetett Eb-aranyérmet. Az ifjúságiak (U17) 1987-ben lettek a világ legjobbjai. Az egykori Szovjetunió csapatai közül a Dinamo Kijev 1975-ben és 1986-ban, míg a Dinamo Tbiliszi 1981-ben KEK-győztes volt.

Klubélet:
Oroszországnak 154 profi egyesülete és 782 500 (3500 profi, 469 000 amatőr, 310 000 gyerek) igazolt játékosa van. Az élvonalban 16 klub szerepel.

Közelmúltbeli sportesemények:
Huszonkét évvel ezelőtt Moszkva adott otthont a nyári olimpiának, előtte és utána is számos kiemelkedő esemény helyszíne volt az ország. A legutóbbi nagy versenyek: jégkorong-vb Szentpétervárott (2000) és rövidpályás úszó-vb Moszkvában (2002).

Zűrzavar és titkok a túszdráma után/nagyvilag/20021029zurzavar.htmlNem megy a góllövés mínusz 38 fokban/sport/focivilag/20021210nemmegy.html

Politikai helyzet:
Az országot közel három éve irányító Vlagyimir Putyin megszilárdította a belpolitikai helyzetet, ezért is jelentett hatalmas sokkot az október 23-26-ai moszkvai túszdráma. Csecsen terroristák elfoglaltak egy színházat, több száz személyt foglyul ejtettek. A hatóságok mentőakciójában 41 támadó, és 129 civil halt meg.

A pályázat mellett, illetve ellen szól:
Mellette: az UEFA 52 tagországából 24 Kelet-Európában található, de még sosem került sor a térségben Eb-re; Oroszország a világ hatodik legnagyobb futballnemzetének számít.

Ellene: elmaradott infrastruktúra; hatalmas távolságok; kidolgozatlan pályázat; biztonsági problémák Csecsenföld miatt; belgazdasági hiányosságok, a tervezett jegyárak magasabbak a havi átlagjövedelemnél; csak egy stadion van megfelelő állapotban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!