A győri klubvezetés legváratlanabb húzása a tavaly elküldött Varga Zoltán visszahívása volt. A Fradi egykori csatárzsenije ezúttal szakmai igazgatóként próbálhat szerencsét, Csertői Aurél pedig edzőként debütálhat az élvonalban, hiszen Tamási Zsolt egy nappal azután, hogy kijelentette, nem zavarja Varga érkezése, lemondott posztjáról.
Az új szakvezetés jelentősen felfrissült kerettel vághat neki az új idénynek, hiszen amíg a Mracskó Mihály, Erős Gábor, Molnár Levente, Filó Attila kvartett Kispestre költözött, görög kitérő után újra zöld-fehérbe öltözik Pinte Attila, és a Salamon Miklós, Jäkl Antal páros megszerzésével a nagy dunaújvárosi mazsolázásból sem maradt ki a klub. A macedón Alekszandr Bajevszkij képességeiről egyelőre keveset tudunk, az országot lassan körbejáró Preisinger Sándor érkezése pedig jelen állás szerint a liga döntésétől függ.
Érkezett: Pinte Attila (Panioniosz), Salamon Miklós, Jäkl Antal (mindkettő Dunaferr), Alekszandr Bajevszkij (macedón), Preisinger Sándor (Haladás, amennyiben a liga hozzájárul az átigazoláshoz)
Távozott: Mracskó Mihály, Erős Gábor, Molnár Levente, Filó Attila (mindannyian Kispest)