Vágólapra másolva!
Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Borsodi Liga, 31. forduló, alsóház:
Zalaegerszeg - Kispest-Honvéd 3-1 (2-1)
Zalaegerszeg, 2000 néző
vezette:
Szabó R.
Zalaegerszeg: Bardi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Nagy L. (Balog Cs., 62.), Molnár B., Vincze, Józsi (Sabo, 71.) - Kenesei, Gyánó (Koplárovics, 68.)
Kispest-Honvéd: Molnár L. - Pandur (Borgulya, 51.), Hrutka, Hungler, Takács - Dubecz, Erős K., Vadócz, Zombori (Simon, 55.) - Hercegfalvi, Sasu
gól: Kenesei (21., 24., 63.) illetve Sasu (3., 11-esből)
sárga lap: Hrutka (56.)

"Az első félidőben méltó ellenfelei voltunk a ZTE-nek, 1-0-s vezetésünknél kihagytunk egy százszázalékos helyzetet, majd két perc alatt fordítottak a házigazdák" - mondta a mérkőzés után Duró József, a Kispest-Honvéd szakmai tanácsadója. "Nagyon sajnálom, hogy a Kispest-Honvéd kiesett az NB I-ből, a csapat sorsáról és az én jövőmről a vezetők döntenek. Úgy vélem, a búcsú egy hosszú folyamat eredménye. Hét mérkőzésen át voltam a csapat edzője, ezalatt sokat fejlődött az együttes."

Kovács Attila, a Kispest társtulajdonosa és menedzsere nem kívánt reagálni az együttes kiesésére. "Nagyon frissek a sebek, ezért még át kell gondolnom a történteket, hogy milyen külső és belső okok vezettek a klub élvonalbeli búcsújához" - mondta a korábbi MLSZ-elnök. Kovács annyit azért elárult: a tisztesség azt kívánja, hogy tulajdonostársaival együtt visszavezessék az együttest az első osztályba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!