Az UEFA-kupa selejtezőjének mezőnyét tíz csoportra osztotta az Európai Labdarúgó Szövetség, ennek értelmében minden csapat ellenfeleinek száma négyre szűkült. Miután a Ferencváros és a Debrecen is kiemeltként várja a péntek délután kettőkor kezdődő sorsolást, egyértelművé vált, csakis könnyed, legyőzhető ellenfél kerülhet a magyarok útjába.
Érdekesség, hogy mindkét magyar gárda kaphat olyan ellenfelet, amellyel korábban már mérkőzött nemzetközi színtéren. A Debrecen ellenfele lehet az a moldáv Nistru Otaci, amellyel két éve már szembe találkozott az UEFA-kupában. Akkor a 2001. augusztus 9-i mérkőzésen a magyar csapat 3-0-ra nyert otthon (a gólokon Bajzát, Ulveczki és Tiber osztozott), majd az augusztus 23-i visszavágón 1-0-ra kikapott, de továbbjutott. A Loki ellenfele még a grúz FC Sioni Bolnisi, a litván FK Ekranas és a macedón FK Cementarnica lehet.
A Fradi a finn Hakával kerülhet össze, amellyel 1989 őszén a Kupagyőztesek Európa Kupája keretén belül már megmérkőzött egyszer. Akkor a hazai 5-1-es sikert követően (gól: Szeibert 2, Kincses, Limperger, Dzurják, illetve Paavola) idegenben 1-1-es döntetlenre futotta (Paavola, ill. Keller). A zöldek a Haka mellett a máltai Birkirkarát, a kazah Atyraut és a San Marino-i SP Domagnano együttese ellen léphetnek pályára.
A selejtező kör magyar érdekeltségű csoportjainak sorsolása (vastagon a kiemelt csapatok):
H kalap:
FK Crvena Zvezda (szerb)
GKS Katowice (lengyel)
Debreceni VSC
SKM Púchov (szlovák)
FC Nistru Otaci (moldáv)
FC Sioni Bolnisi (grúz)
FK Ekranas (litván)
FK Cementarnica 55 (macedón)
I kalap:
PFC Levszki Szófia (bolgár)
Hajduk Split (horvát)
Ferencváros
Torpedo Moszkva (orosz)
FC Haka (finn)
Birkirkara FC (máltai)
FK Atyrau (kazah)
SP Domagnano (San Marino-i)