Vágólapra másolva!
Sima győzelemmel melegített az MTK együttese a szerdán Helsinkiben sorra kerülő BL-selejtező visszavágójára. Egervári Sándor nagyszerű formát mutató csapata idegenben verte 3-1-re a 2002-es bajnok ZTE együttesét.

AÁL, 2. forduló:
Zalaegerszegi TE - MTK 1-3 (0-1)
Zalaegerszeg, 6000 néző
vezette: Makai
Zalaegerszegi TE: Bardi - Kocsárdi, Balog, Kral - Babati (Koplárovics 67.), Molnár, Vincze O. (Nagy L. 62.), Egressy (Józsi 46.), Szamosi - Kenesei, Gyánó
MTK: Végh - Molnár, Komlósi, Juhász, Füzi Á. - Czvitkovics, Zavadszky (Pisont 46.), Zabos (Halmai 46.), Rednic (Szabó 77.) - Lengyel, Silva
gól: Kenesei (89.), illetve Czvitkovics (30.), Silva (54.), Lengyel (72.)
sárga lap: Gyánó (11.), Kral (12.), illetve Juhász (47.)

30. perc:

54. perc: Czvitkovics lövését követően Bardi hárított, de balszerencséjére a labda Silva elé került, aki 10 m-ről a bal alsó sarokba helyezett (0-2).

72. perc: Silva fejese érintette mindkét kapufát, a ZTE védői tétováztak, nem úgy Lengyel, aki közbeugrott és egy méterről a hálóba talpalta a labdát (0-3).

89. perc: Kenesei cselezte be magát az MTK 16-osára, majd 14 m-ről, a kint álló Végh felett a jobb felső sarokba ívelt (1-3).

Még tart az e.on
bizalma
Sajtótájékoztatót tartott Konrad Kreuzer, a hazai együttes főszponzora, az e.on Hungária Rt. elnök-vezérigazgatója, aki tudatosította, hogy a csapat tavalyi hetedik helyezésével nem elégedett, ugyanakkor reméli, idén ismét jól szerepel majd az egerszegi alakulat. Az e.on magyarországi vezetői bíznak abban, hogy a ZTE-vel kötött ötéves szerződést kitölthetik, ehhez azonban a zalai klubnak eredményt kell produkálnia.


Sokan mondták, hogy máshogy alakulhatott volna, ha Kocsárdiék egyenlíteni tudtak volna, de a feltételes mód a sportban nem állja meg a helyét. Az MTK az első helyzetéből tovább növelte előnyét, majd a nagyon belelendülő Welton Silva révén sorra dolgozták ki és hagyták is ki a jobbnál jobb helyzeteket. Bardi közben legalább három óriásit védett, megint neki volt köszönhető, hogy nem vezetett nagyobb különbséggel Egervári mester alakulata. A 72. percben azonban már ő is tehetetlen volt, így a BL-selejtező visszavágójára készülő MTK már három góllal vezetett a teljesen hitehagyott ZTE ellen. Erőlködtek becsülettel a vendéglátók, de a szépítő találat csak nem akart összejönni. Végül a szerencse Kenesei mellé állt és a tavalyi gólkirály egy szép góllal állította be a végeredményt.

Nagyon beragadt a rajtnál az alsóházi bajnok, hiszen két meccsen 6 gólt kapva nulla pontot "szereztek", míg a vendégek - akik tudatos játékukkal Zalaegerszegen is megérdemelten győztek - biztosan menetelnek.

Bozsik Péter: "Hátul és a középpályán is hiányzott az agresszivitás a játékunkból, elől pedig mindent elügyetlenkedtünk. Tény, hogy össze kell még rázódnunk."

Egervári Sándor: "Egyértelműen a középpályán nyertük meg a meccset, ott nőttünk a Zalaegerszeg fölé."

Zsámár Roland

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!