Ötvenéves a 6-3

November 25-én, kedden lesz ötven éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott világszenzációt jelentő 6-3-as győzelmet aratott Anglia legjobbjai felett a Wembley-stadionban. Visszatekintés az évszázad mérkőzésére, a magyar sport egyik legendás csúcsteljesítményére korabeli tálalással, visszhangokkal, statisztikával, mindennel.

Várhidi Pál MTI

Várhidi Pál, az Újpesti Dózsa középhátvédje tartalékként ült a kispadon a fél évszázaddal ezelőtt lejátszott angol-magyar futballmérkőzésen. "Sebes Gusztáv, a válogatott szövetségi kapitánya kint volt Bukarestben, s megnézte a Világifjúsági Találkozó labdarúgó-döntőjét, amelyen én is szerephez jutottam. Úgy tűnik, tetszhetett neki, amit a balhátvéd posztján műveltem, mert meghívott a válogatottba" - emlékezett vissza a klasszis, aki november 6-án ünnepelte 72. születésnapját.

"Óriási megtiszteltetés volt együtt játszani ilyen csodálatos futballistákkal. Természetesen akkor és ott még nem kerülhettem be a csapatba, így azután a kispadon Sándor Csikarral egymás mellett szurkoltuk, ámultuk végig a londoni 6-3-at. Az Aranycsapat hátvédsora nagyon erős volt, Lóránt Gyuszi és Lantos Miska hallatlanul biztosan állt a lábán, Buzánszky Jenő pedig nagyon gyors volt. Döntő jelentőségűnek bizonyult az a meccs, hiszen bizonyítani kellett, s Puskás Öcsiék megmutatták a világnak, hogy nincs náluk jobb csapat. Pedig félelmetes volt a Wembley-stadion, még ki sem futott a pályára az ellenfél, s 'lélekben' már el is veszítette a meccset."

"Ha jól emlékszem, kissé mi is félénkek voltunk, megilletődtünk, de hamar feloldódott a gárda, amikor Nándi másodpercekkel a kezdő sípszó után bevette az angolok hálóját. Felejthetetlen kilencven perc volt, olyan, mint a legszebb álom. S ami a legemlékezetesebb: amikor hazajöttünk, s felvételről meghallgattuk Szepesi Gyuri rádióközvetítését, még kerekebbé vált az egész. Sziporkázott, valósággal sistergett a rádió egy-egy magyar gól után. Hiába, ő volt az Aranycsapat tizenkettedik embere."

"Végtelenül sajnálom, hogy nem játszhattam, de így is szép volt" - tette hozzá Várhidi Pál. "Aztán nem sokkal később, 1954 tavaszán mutatkozhattam be a válogatottban: 5-1-re győztük le a románokat. De ez már egy másik történet..."