Vágólapra másolva!
Jenei Imre tíz évvel ezelőtti szerepvállalása óta most először fordul elő, hogy nem magyar állampolgár irányítja a magyar labdarúgó-válogatottat. Lothar Matthäus szerződése 2004. január 1-től 2005. december 31-ig szól, de abban az esetben, ha a csapat kiharcolja a 2006-os világbajnokságon való szereplés jogát, akkor azon is Matthäus fogja vezényelni az együttest. A 150-szeres német válogatottsági rekorder kinevezéséről Egervári Sándort, Várhidi Pétert, Garami Józsefet, Lisztes Krisztiánt, Szabics Imrét és Lipcsei Pétert kérdeztük.

Az edzőbizottság jelöltje, Egervári Sándor elegánsan reagált Matthäus kinevezésének hírére: "Gratulálok Lothar Matthäusnak, sok sikert kívánok neki, remélem, ebben a nem éppen barátságos futballközegben is sikerre vezeti a válogatottat. Nem éltem bele magam a kapitányi posztba, és nem dől össze a világ, hogy nem én lettem a befutó. Szeretnénk segíteni Matthäusnak, hogy a magyar labdarúgás elinduljon felfelé. Bízunk abban is, hogy szerepvállalásával a sportág az alapvető támogatást is megkapja. Persze mi is várjuk az ő segítségét, a lényeg azonban az, hogy sikereket érjen el a válogatottal. Ez közös érdeke mindenkinek, aki szereti a magyar futballt."

Várhidi Péter, az Újpest és a Videoton egykori edzője lényegesen kritikusabb hangot ütött meg: "Szégyennek tartom Matthäus kinevezését, mert nem hiszem, hogy a kívülről jött szakemberek képesek megoldani a sportág gondjait. Vallom, mi magyar edzők sem tudunk kevesebbet a külföldieknél. Matthäus ugyan világhírű játékos volt, edzőként azonban még nem bizonyított. Ettől függetlenül drukkolok neki, hogy sikeres legyen a válogatottal. Azt viszont visszautasítom, hogy a szakmai munka miatt van ilyen mélyen a magyar labdarúgás. Bicskei Bertalan húsz éve jelezte, hogy nagy a lemaradásunk, az utánpótlásképzésünk nem megfelelő, mégsem történt változás ez ügyben. Szerintem, ha Matthäus megnézi az első magyar bajnoki mérkőzést, döbbenetében hanyatt esik, elvégre nem ehhez van szokva. Végezetül az is felháborít, hogy olyanok döntöttek a kapitány kinevezésében, akik nem szakemberek. Utóbbiak véleményét félretolták, ahogy azt már évek óta megszokhattuk."

Garami József, az edzőbizottság vezetője, az FTC szakmai igazgatója sem ezt a döntést várta: "Mi magyar edzőben gondolkodtunk, s több okból is Egervári Sándor tűnt a legmegfelelőbb kapitánynak. Többek között az eredményei, a jó kapcsolata a játékosokkal, az edzői rutinja is alkalmassá tették volna, hogy jó eredményt érjen el a nemzeti együttessel. Viszont, ha már így történt, természetesen mindenben segítjük Lothar Matthäust, közös vágyunk, hogy sikereket érjen el a válogatottal. Szerintem a jelenlegi helyzetben nem klubcsapattal, hanem a válogatottal lehet elsősorban jó eredményt elérni, remélem, a jövőben ez be is bizonyosodik. Gellei Imre keze alatt kialakult a válogatott gerince, amelyre lehet építkezni. Véleményem szerint a nemzeti csapat előrébb tart, mint két esztendeje."

A játékosok közül a Werder Bremenben futballozó Lisztes Krisztián így reagált az új kapitány jövetelére: "Örülök, hiszen számára is kihívás a 2006-os világbajnoki döntő. Matthäuson keresztül talán mi is nagyobb figyelmet kapunk a nemzetközi futballéletben. Amikor még a Stuttgartban szerepeltem, kétszer is játszottam Matthäus ellen, s mindkétszer nyertünk, a stuttgarti 2-0-s győzelmünkkor pedig a második gólunkat én lőttem. Nehéz csoportba kerültünk, de remélem, sikerül kijutnunk a németországi vb-re."

A Stuttgartban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Szabics Imre ezt mondta: "Meglepett a döntés, de egyben örülök is, hiszen Matthäus elismert személyisége a nemzetközi labdarúgásnak, s nyilván általa nagyobb figyelem irányul majd a magyar válogatottra is. Matthäus feltehetően minket, Bundesligában szereplő magyarokat jobban ismer, mint otthoni társainkat, pedig sok jó futballista van az NB I-ben is. A lényeg, hogy az új kapitány megtalálja a nyerő csapatot."

Lipcsei Péter, a Ferencváros csapatkapitánya a következőket nyilatkozta: "Matthäus nagy futballista volt, edzőként azonban még korántsem olyan sikeres, igaz, alig két esztendeje ült le a kispadra. Egy biztos, a német mentalitás csak használhat a sportágnak. Noha nem kerültünk könnyű csoportba, mégis reménykedem, hogy Matthäus kivezeti csapatunkat a németországi világbajnokságra, ami neki is hatalmas presztízst adna."

Megkerestük még Verebes Józsefet is, ám a hajdani sikeredző nem kívánt reagálni Matthäus beiktatására, mondván, az kellemetlen lenne néhány érintettnek a magyar futballban.

Bánki József

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!