A két világbajnok az atlantai olimpián már ott volt a válogatottban, de akkor csak bronzéremre futotta a brazilok erejéből Nigéria és Argentína mögött, jóllehet Ronaldo és Roberto Carlos mellett - többek között - Rivaldo, Sávio és Bebeto is játszott az együttesben.
A szabályok értelmében három 23 évesnél idősebb játékos szerepelhet csapatonként az olimpiai tornán, ez a harmadik a braziloknál Gilberto Silva (Arsenal) lehet, mivel az ugyancsak a keretben figyelembe vett Kaká (Milan) még nem túlkoros.
A dél-amerikai selejtező tornát januárban rendezik Chilében, ahová másodikán utazik el a brazil válogatott - természetesen Ronaldóék nélkül, hiszen rájuk csak magán az olimpián számít Ricardo Gomes. A selejtezőn szereplő együttesben nyolcan kapnak helyet a közelmúltban az Egyesült Arab Emírségekben a 20 éven aluliak világbajnokságán aranyérmet szerzett brazil válogatottból - többek között a csapatkapitány Adaílton, aztán a kapus Dudu Cearense vagy a csatár Dagoberto, Daniel Carvalho és Nilmar.
Ami a nagyválogatott programját illeti, az február 12-én kezdődik, amikor Hollandiát fogadja.