BL: egy pontra vágyik a Barca és a Milan
2004. november 24. 12:38
A Barcelona és a Milan egypontnyira áll a továbbjutástól. A katalán gárda a skót Celticet fogadja, s fűti a visszavágás vágya. Márciusban a két gárda már meccselt a Nou Campban, akkor az UEFA-kupában a skótok jutottak tovább. Persze, akkor még ott játszott az a Henrik Larsson, aki jelen pillanatban a Barcelonát erősítené, ha nem lenne sérült. Sőt, előfordulhat, abba is kell hagynia a futballt a svéd támadónak.
Ennek ellenére a Barca elnöke, Joan Laporta már bejelentette, hogy a klub automatikusan meghosszabbítja egy évvel a csatár kontraktusát. "Csodálatos gesztus ez, ennél nehezebb periódus sohasem lehet egy labdarúgó életében" - nyilatkozta Frank Rijkaard, a spanyolok holland edzője.
Rijkaard sok változást nem tervez a kezdőcsapatban, így Larsson kivételével (akit Ludovic Giuly helyettesít) ugyanaz a kezdőcsapat fut ki a Nou Camp gyepére, mint szombaton a Real Madrid ellen. A Celtic főleg védőposzton szorul erősítésre, Didier Agathe és Dianbobo Balde játéka is kérdéses, előbbi sérülés után lábadozik, utóbbi felesége mellett várja születendő gyermekét.
Ugyancsak egy pont kell a Milannak, amely az ukrán Sahtar Doneck ellen lép pályára. Carlo Ancelotti vezetőedző viszont már jelezte: a rossonerik nem ikszre fognak játszani.
"Egy pont már elég a továbbjutáshoz, de mi csoportelsők szeretnénk lenni. Ehhez pedig nyerni kell. Nincs is annál veszélyesebb, mint döntetlenre játszani" - vélte a szakvezető, akinek akadnak gondjai.
Várhatóan egyetlen csatárral, az argentin Hernán Crespóval tud csak kezdeni (akihez a középpályáról a brazil Kaká csatlakozhat), ugyanis a bokaműtétje miatt lábadozó Filippo Inzaghi mellett Andrij Sevcsenko és Jon Dahl Tomasson is sérült
A vendégek szakvezetője, Mircea Lucescu nem számíthat a piros lapja miatti eltiltását töltő két védőre, Cosmin Barcauanra és Anatolij Tyimoscsukra, míg Matuzalem sérüléssel bajlódik.