- Mennyire elégedett az eddigi igazolásokkal?
- Noha egyelőre csak Kiss György írt alá, ám velünk készül az egyaránt Zalaegerszegről érkezett Ivan Janjic, Gyánó Szabolcs és Waltner Róbert is, velük elvileg megegyeztek a vezetők, azaz nem panaszkodhatunk az erősítést illetően.
- Tudatosan nem hoztak labdarúgót a középpályára?
- Ez még nyitott kérdés, mindenesetre Ferenczi távozása után a csatársorban Waltner és Gyánó szerződtetése abszolút indokolt, akárcsak a védelemben Kiss György és Janjic, s amennyiben lehetőségünk adódik, a középpályára is érkezhet labdarúgó.
- A havazás megváltoztatta a felkészülés menetét?
- Nem különösebben, hiszen amit eddig elterveztünk, azt el is végeztük. Szabadban és teremben is jó körülmények között gyakorolhatunk, és a Láng műfüves pályáján az edzőmeccseket is megrendezhetjük.
- Nem tartja túl hosszúnak az alapozó időszakot?
- De, nagyon. Túl sok idő, három-négy hónap kiesik az utánpótlásjátékosoknak és az élvonalbelieknek is, ezért jó lenne, ha a téli időszakban mondjuk ligakupa-mérkőzéseket játszhatnának a csapatok. Igaz, ehhez az országban több műfüves pályára lenne szükség. Ennyi kihagyás tétmeccsek nélkül, csupán felkészüléssel, komoly szakmai deficit a labdarúgók számára.
- Az erősítések tükrében mi a csapat célja tavasszal?
- Szeretnénk megfelelni a szezon előtti bátor célkitűzésnek, nevezetesen az ötödik-nyolcadik hely között végezni. Újonc csapatok ugyanis általában a bennmaradást jelölik meg minimáltervként az első évben, a téli szerződtetésekkel azonban megvalósíthatónak tartom, hogy a záráskor a mezőny első felében végzünk.
Bánki József