"Golyót eresztek a fejembe, ha nem én leszek a csapat legjobb támadója" - mondta Ronaldo. "A születésnapom nem foglalkoztat, bár az kicsit furcsa, hogy eddig minden klubomban én voltam az egyik legfiatalabb játékos, most pedig már veteránnak neveznek. Ez egyfajta üzenet is, hogy lassan itt a profi pályafutásom vége, bár én úgy érzem, négy évig még képes vagyok a legmagasabb szinten játszani."
A focivébéken - szinte - mindig jól megy neki
A válogatott új szövetségi kapitánya, Dunga kihagyta keretéből Ronaldót, Madridban pedig eddig azért nem lépett pályára ebben a szezonban, mert egy kisebb térdműtét után csak pár napja kezdett el újra edzeni.
"Biztos vagyok benne, hogy kapok még bizonyítási lehetőséget a válogatottban, de a kispadra is szívesen leülök, ha a szövetségi kapitány szerint nincs helyem a kezdőcsapatban. Ha tévednék, akkor sem leszek elkeseredett, azt hiszem, büszke lehetek a futballban elért sikereimre" - jelentette ki Ronaldo, aki 15 góljával a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa.