Az 1994-es esztendőben még nyomkövető kutyával is nehéz lenne egy szép eredményre rábukkanni, tán a németek elleni hazai 0-0 sikermorzsa volt (az ekkori mélypontra jellemző, hogy ebben az évben Hollandia 7, Mexikó pedig 5 gólt lőtt a mieinknek). S hogy miképp alakultak a vb-selejtezők? Csak egy mondat: Izland cipóra vert minket, a csoportban csak Luxemburgot előztük meg.
1995 áprilisában végre jelentős tétmeccsen is begyűjtötte a pontokat a csapat, Svédország ellen 1-0-ra diadalmaskodtak Mészöly Kálmán legényei (Halmai Gábor a második percben szerezte a győztes gólt). A végelszámolásnál azonban annyi örömünk lehetett, hogy Izlandot ezúttal megelőztük az Eb-selejtezőcsoportban, a svájci, török, svéd triót (ez volt a végső sorrend) viszont nem.
Ahogy távolodik 1986, úgy tűnnek tova a győzelmek, de a sors mégis csak kegyes volt, mert gyengécske vb-selejtezőcsoportunkban - a későbbi befutó - Norvégia, valamint Finnország, Svájc és Azerbajdzsán voltak az ellenfelek. Három győzelem, három döntetlen, két vereség és 10-8-as gólkülönbséggel sikerült elérni a pótselejtezőt, megítélés kérdése, hogy ez siker-e, hiszen ott a Jugoszlávok 12-1-re elverték Csank János társulatát. Nehéz választani sorsdöntő sikermeccset, otthon legyőztük a finneket (1-0), ikszeltünk a norvégokkal (1-1) és Svájccal, ám az idegenben gyengén muzsikáló együttes végül mégis csak vendégként, Finnországban harcolta ki a pótvizsgát - igaz, egy szerencsétlen öngóllal.
Hässler és Détári a 94-es magyar-németen
Ausztriát (3-2) Bécsben, a "mostanság" szinte állandó vb-résztvevő Iránt Teheránban győztük le (2-0), a románokkal Budapesten 1-1-eztünk (Eb-selejtezőn), míg Svájcot barátságos találkozón vertük 2-0-ra - ennyi az 1998-ra jutó szegényes "futballtrófea".
A 2000-es Eb kvalifikációs sorozatában Szlovákiával idegenben döntetlenezett Bicskei Bertalan együttese, de otthon kikapott, így nem is csoda, hogy csak negyedik lett csoportjában Románia, Portugália és a szlovákok mögött. Ami megmentette az évet, az az angolok elleni budapesti 1-1 (hú, de nagy gólt lőtt Hrutka János!) - úgy tűnik, csak a tét nélküli meccseken képes meglepetést okozni a csapat?