Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC Szélesi Zoltán együttesét, a Cottbust fogadja a Bundesliga 26. fordulójában.
Az élvonalban eddig hétszer találkozott egymással a két gárda és egyszer sem született döntetlen. A cottbusiak négyszer, a fővárosiak háromszor nyertek, Berlinben azonban a győzelmek számát tekintve a Hertha vezet 2-1-re.
A többi magyar érdekeltségű csapat közül a Hannoverhez (Huszti Szabolcs) a Hamburg látogat, a Mainz (Szabics Imre) a második helyen álló Werder Bremen vendége lesz. Brémában harmadszor lépnek pályára egymás ellen a csapatok, a Mainz eddig még nem nyert a Werder otthonában.
A listavezető Schalke 04 a harmadik helyezett VfB Stuttgart ellen lép pályára. A két gárda legutóbbi öt egymás elleni találkozóján az otthon játszó csapat nyert. Ezúttal a gelsenkircheniek a pályaválasztók.
Dieter Hoeness, a berlini Hertha futballklubjának menedzsere a forduló előtt, pénteken cáfolta azokat az angol és német lapjelentéseket, amelyek szerint Jens Lehmann, az Arsenal kapusa hazatér Londonból és a fővárosi együttes színeiben folytatja labdarúgó-pályafutását. Előzőleg több újság is azt írta, hogy a német válogatott 37 esztendős hálóőre az új szezontól élő, két évre szóló szerződést ír alá a Dárdai Pált is foglalkoztató berliniekhez. "Nem vállalok részt spekulációkban" - zárta rövidre az újságírói érdeklődésre adott válaszát Hoeness.
Bundesliga, 26. forduló:
péntek:
Hertha BSC - Energie Cottbus 20.15
szombat:
Borussia Dortmund - 1. FC Nürnberg 15.30
Schalke 04 - VfB Stuttgart 15.30
VfL Wolfsburg - VfL Bochum 15.30
Hannover 96 - Hamburger SV 15.30
Eintracht Frankfurt - Bayern München 15.30
Alemannia Aachen - Arminia Bielefeld 15.30
vasárnap:
Bayer Leverkusen - Borussia Mönchengladbach 17 ó
Werder Bremen - FSV Mainz 17 ó.