Igazi gólzsák lett a liverpooli ropiember

Aligha van még egy olyan válogatott csatár, aki olyan sok méltatlan kritikát kapott volna pályafutása egy szakaszában, mint a Liverpool FC és az angol nemzeti tizenegy futballistája, Peter Crouch. A riporterek és újságírók gyakran csak a közel kétméteres magasságával foglalkoznak, és eltekintenek attól a ténytől, hogy góljai mellett (amelyekből egyre többet szerez) a csapat szempontjából is milyen hasznosan futballozik.

Úgy tűnt tehát, hogy karrierje felfelé ível, különösen azok után, hogy 2002 nyarán az angol U21-es válogatottal ott volt az Európa-bajnokságon, és a svájciak ellen gólt is szerzett. A következő idényben azonban Taylor érthetetlen módon mellőzte őt: mindössze 14 bajnokin vetette be, pedig egyáltalán nem volt sérült, és ennek a 14 összecsapásnak is csak a felén volt kezdő. Igaz, csatárban nem volt hiány a Villánál, hiszen Peter riválisai Dion Dublin, Juan Pablo Angel, Darius Vassell és Markus Allbäck voltak, de egyikük sem remekelt, a csapat pedig a kiesés ellen küzdött.

Miután a 2003-2004-es pontvadászat elején már a kispadra sem nagyon fért oda, éppen ezért 2003 őszén kölcsönadták a másodosztályú Norwich Citynek. A Kanáriknál 15 bajnokin négy találatot szerzett, és első számú közönségkedvenc lett, a drukkerek még dalt is írtak róla.

Jellemző, hogy a klub a teljesítményét azzal díjazta, hogy Crouchnak is juttatott egyet a másodosztály megnyeréséért járó aranyéremből (mert a zöld-sárgák az idény végén az élen végeztek a másodosztályban), amelyet végül 2004 novemberében adtak át neki - amikor a Southampton FC színeiben ellenfélként járt a Carrow Roadon. A Norwich szurkolói hatalmas tapsviharral köszöntötték egykori kedvencüket...

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak ott tartunk, hogy eredményes játékát látva 2003 decemberében a Villa visszahívta őt. Akkor már David O'Leary ült a birminghamiek kispadján, aki a jelek szerint jobban bízott Crouchban, és több lehetőséget adott neki, bár többnyire csak csereként játszatta.

Pedig amikor a csatár kezdő volt, akkor általában be is talált: a Leicester Citynek kettőt vágott, és egyszer-egyszer a Bolton Wanderers és a Middlesbrough FC ellen is eredményes volt. Ezzel együtt nem érezte valami jól magát Birminghamben, nem csoda, hogy megörült neki, amikor 2004 nyarán a Southampton FC bejelentkezett érte.