Cannavaro, a madridi védelem királya

A nyári világbajnokság második legjobb játékosa, az aranyérmes olasz válogatott kapitánya a másodosztályba visszasorolt Juventus FC-től szerződött a Real Madridhoz, amelynek híresen szellős védelmét kellene olyan áthatolhatatlan fallá formálnia, mint amilyenné korábban az AC Parma, a Juventus FC, illetve az olasz válogatott hátsó alakzatát is tette.

Nem csoda, hogy az utánpótlás-válogatottban rendszeresen szereplő és az U21-es csapattal 1994-ben Európa-bajnokságot nyert védőre felfigyeltek a sztárklubok is, amelyek közül végül az akkoriban nagy terveket szövögető AC Parma vette meg, több mint öt és fél millió dollárért. Az összeg nagyon jól jött az egyre súlyosabb anyagi gondokkal küszködő nápolyiaknak, de ez a summa sem volt elég ahhoz, hogy megállítsa a patinás klubot a csőd felé vezető úton.

Cannavarónak nem volt sok gondja a beilleszkedéssel Parmában, azonnal alapemberré vált a sztárokkal teletűzdelt együttesben: első szezonjában mindössze öt, egy évvel később pedig hét bajnokiról hiányzott, remekül beépült az 1994-es vb-n ezüstérmes Luigi Apolloni és Antonio Benarrivo, valamint az argentin Néstor Sensini irányította védelembe.

Azért a többi csapatrészben sem akármilyen játékosok szerepeltek ekkoriban az Ennio Tardini stadionban: a középpályán Dino Baggio szervezte a játékot, elöl pedig Faustino Asprilla, Thomas Brolin, Hriszto Szoticskov és Gianfranco Zola lőtték a gólokat, amely találatoknak köszönhetően egészen a bajnokság harmadik helyéig jutott a klub.

Az 1995-96-os idényben valamelyest visszaesett a csapat teljesítménye, de a hatodik hely sem számított rossz eredménynek. 1996 nyarán (miközben Fabio megnyerte második Eb-aranyát Cesare Maldini U21-es válogatottjával) újabb sztárok érkeztek a városba: Hernán Crespo, Enrico Chiesa, valamint az AS Monaco fiatal védője, bizonyos Lilian Thuram. A francia és Cannavaro hamar barátok lettek, és fél évtizeden át remek védőpárost alkottak Parmában, majd később a Juventus FC-ben is, mögöttük pedig mindkét gárdában Gianlugi Buffon állt a kapuban...

A trió kiváló teljesítményének (és persze Crespóék góljainak) kis híján bajnoki cím lett a jutalma, a Juventus végül mindössze két ponttal előzte meg a második helyre befutó parmaiakat. A bajnokság második felében Cannavaro már felnőttválogatottként küzdött klubja sikeréért, hiszen 1997 januárjában, az északírek elleni barátságos mérkőzésen Cesare Maldini pályára küldte egyik kedvenc játékosát.

Fabio bent is ragadt a squadra azzurrában, a csapat valamennyi mérkőzésén szerepelt a franciaországi világbajnokság felé vezető úton, sőt a mondialon is mind az öt meccsen pályára lépett a házigazdák elleni negyeddöntőt tizenegyesekkel elveszített gárdában, sőt azon kevesek közé tartozott, akik teljesítményét még az olasz sajtó is jónak ítélte a torna után.

A világbajnoki kudarc utáni szezonban Cannavaro három trófeával kárpótolta magát: a Parmával megnyerte az olasz kupát, az olasz Szuperkupát és az UEFA-kupát is.
Egyedül a bajnoki címet nem sikerült megszerezni, a kék-sárgák "csak" a negyedik helyen végeztek a Serie A-ban az AC Milan, a Lazio és a Fiorentina mögött, egy ponttal megelőzve a Juventust. 1999 őszén magánéletében is nagy öröm érte Fabiót: felesége, Daniela akkor adott életet fiuknak, Christiannak.