Az első félidőben a hazaiak voltak aktívabbak, bár Kahnnak csak Trochowski szabadrúgását kellett fölétolni, Castelen veszélyes bombáját egy védő blokkolta, mint ahogy az ötösön érkező Guerrerót is egy jól közbelépő Bayern-hátvéd fosztotta meg a gólszerzés örömétől.
A második félidő elején az 535. Bundesliga meccsén védő, és ezzel a kapusok közt rekordot felállító Kahn védett nagyot, Olic balos löketét hárította lábbal. A túloldalon Rost is lábbal avatkozott jól játékba, épphogy meg tudta előzni a kilépő Ribéryt.
A 70. percben azonban tehetetlen volt a HSV kapusa, Lell jobboldali beadását Klose az ötösről combbal továbbította a job sarokba. Hamit Altintop ágyúzásánál Rost nagy nyújtozással tartotta életben csapata pontszerzési reményeit, amihez az is kellett, hogy a csereként beálló Choupo-Moting mozdulata után a labda a kapufáról kifelé pattanjon, mert ha ez bemegy, akkor minden bizonnyal győztesen távozik Hamburgból a Bayern. Így azonban a végén jött Zidan, aki előbb négy védőt próbált felfűzni, majd a nagy kavarodás végén elsőként találta meg a labdát, amit spiccel a bal alsóba pöckölt, amivel 1-1-re mentette a meccset.
A másik találkozón a hárompontos Karlsruhe a címvédő, de gyengén rajtoló Stuttgartot látta vendégül, és a meccs hőse Hajnal Tamás lett, aki az 54. percben egy villámgyors kontra végén Timm passza után vette be Schäfer hálóját. Az újonc magyar karmestere harmadik gólját szerezte az idényben, az első kettőt még a nyitó fordulóban, a Nürnberg ellen lőtte, akkor is három pontot hozott csapatának.
"Szurkolóink számára ez volt az év meccse, a badeni rangadó, rengeteget jelent nekik, hogy legyőztük az ősi riválist, aminek természetesen mi is nagyon örülünk" - mondta Hajnal az MTI-nek. "A gólom egy gyors kontra végén született. Remekül érzem magam Karlsruhéban, szenzációs itt a hangulat, négy meccsen szereztünk hat pontot, nem lehet panaszunk a kezdésre.